Közlemény: Döntött a NOB, az Orbán-kormány felelőssége, hogy mennyit költünk olimpiára

2015.08.05.
nagy_husszein_20140418A Nemzetközi Olimpiai Bizottság eltörölte a 2024-es olimpiára pályázók előszűrését, így Budapest minden hiányosság ellenére végig versenyben maradhat. Az Orbán-kormány, amely a közbeszerzéseknél tudatosan lehetetleníti el a versenyt, hogy a saját vállalkozóinak juttathassa a közpénzeket, most pikáns módon pont a verseny szellemében költheti számolatlanul a milliárdokat az esélytelen olimpia előkészítésére. Mint ismert, a 480 millió forintért megrendelt hatástanulmány lesújtó képet festett egy olimpia esetleges budapesti rendezésének esélyeiről. A tanulmány szerint borítékolható, hogy növekedni fognak az eleve tízmilliárdos költségek, amiket a kormány akkor is elkölthet, ha végül nem lesz budapesti olimpia. Azzal, hogy a NOB nem készít szűkített listát és mindenki versenyben lesz a végéig, a Fidesz fenntarthatja azt az illúziót, hogy van értelme milliárdokat költeni a pályázatra. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és a Fidesz felelőssége, hogy mennyi közpénz megy el a budapesti olimpia előkészítésére. A DK - és az olimpiai hatástanulmány - szerint Magyarország nem áll készen egy olimpia megrendezésére, ezért minden egyes erre költött adóforint csak ablakon kidobott pénz. A DK a budapesti olimpia jogcímén történő pénzköltések leállítását sürgeti.  

Nagy-Huszein Tibor alelnök DK