Szaniszló Sándor: Botrány, hogy egy rezsiválság közepén a kormány azért bünteti az önkormányzatokat, mert jól spóroltak

2023.01.17.

Szaniszló Sándor: Botrány, hogy egy rezsiválság közepén a kormány azért bünteti az önkormányzatokat, mert jól spóroltak

 

„Elképesztő hírt kapott a napokban több ellenzéki vezetésű város önkormányzatának távhőcége is. Hiába tették azt, amit az Orbán-kormány kért tőlük és spóroltak a gázzal, az MVM kötbért fizettetne velük a fel nem használt gáz után” – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Szaniszló Sándor önkormányzati árnyékminiszter.

Az árnyékminiszter úgy fogalmazott, az Orbán-kormány előbb spórolásba hajszolta az önkormányzatokat, önkormányzati intézmények bezárását okozva ezzel az egész országban, majd megbüntette a spóroló önkormányzatokat, akiknek ugyanúgy ki kell fizetniük a felhasznált gázt, csak nem gázszámla, hanem kötbér formájában.

„Az Árnyékkormány szerint mindkét, eddig megbüntetett város esetében el kell engednie az MVM-nek a kötbért, a többi városra pedig ki sem szabad ilyet szabni! Világraszóló botrány, hogy egy rezsiválság közepén a kormány azért bünteti az önkormányzatokat, mert jól spóroltak, és azért a gázért is behajtja rajtuk a pénzt, amit fel sem használtak. Az Árnyékkormány inkább segítené és támogatná az önkormányzatok távhőcégeit, mert a kormányzati pénzbehajtással csak ezek a cégek fognak bajba kerülni. Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy biztonságban kerüljünk ki a hétszeres kormányzati gázáremeléssel okozott rezsiválságból.” – jelentette ki Szaniszló Sándor.

Az önkormányzati árnyékminiszter hozzátette, nehéz ésszerű indokokat találni az önkormányzati távhőcégek megbüntetése mellett, mint a politikai és gazdasági haszonszerzést. Szaniszló szerint Miskolc és Szeged egyaránt ellenzéki vezetésű városok, és valószínűleg csak az elsők, akik ilyen büntetést kaptak a kormánytól.

„Ezen városok kivéreztetett távhőcégeit minden bizonnyal szívesen megszerezné olcsón az Orbán-kormány, illetve a mögötte álló fideszes milliárdosok üzleti köre. Elég csak arra gondolni, hogy Mészáros Lőrinc már betette a lábát a gáz- és az áramüzletbe is, úgy tűnik, hogy még mindig nincs vége a terjeszkedésnek” – fogalmazott az önkormányzati árnyékminiszter.