Gy. Németh Erzsébet: A vágtató orbáni infláció miatt túl kevés a januári nyugdíjemelés

2023.01.12.

Gy. Németh Erzsébet: A vágtató orbáni infláció miatt túl kevés a januári nyugdíjemelés

 

Lelkesen ünnepli az Orbán-kormány propagandasajtója a januári 15 százalékos nyugdíjemelést, miközben egy év alatt 47 százalékkal drágultak csak az élelmiszerek. Ráadásul a Népszava elemzése szerint több tízezer nyugdíjas kap szégyenletes, alig 6000 forintos emelést. A nyugdíjasok háromnegyede pedig havi 200 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat kap” – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.

„Az Árnyékkormány szerint a vágtató orbáni infláció miatt túl kevés a januári nyugdíjemelés, ezért – a legnagyobb magyar nyugdíjas-érdekképviselettel, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsával egyetértésben – egy újabb 10 százalékos, visszamenőleges nyugdíjemelésre van szükség. Ugyanis az Orbán-kormány kisebb emelést adott, mint amennyivel tavaly csökkent a nyugdíjak értéke” – jelentette ki a szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.

Gy. Németh Erzsébet hozzátette, ezen felül az Árnyékkormány szükségesnek látja egy azonnali, egyszeri 100 ezer forintos támogatás kifizetését a havi 142 ezer forintnál kisebb nyugdíjak esetében. Az ennél magasabb nyugdíjaknál sávosan csökkenő, egyszeri támogatás kifizetése szükséges a nyugdíjasoknak.

A szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter szerint csak ezek az intézkedések enyhíthetik az orbáni infláció, a történelmi élelmiszerdrágulás és a hétszeres gázáremelés hatásait. Gy. Németh Erzsébet hozzáetette, az Orbán-kormány azonban magára hagyta a nyugdíjasokat, ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy egy tisztességgel végigdolgozott élet után tisztességes nyugdíjat kapjanak az idősek.

„Hiszen hogyan is beszélhetnénk jelenleg tisztességről, amikor 54 ezer nyugdíjas kap kevesebb, mint havi 40 ezer forintos nyugdíjat Magyarországon. Ismétlem, 40 ezer forintot! Ebből az összegből egyetlen ember sem tudja fedezni a havi élelmezését, nem hogy a fűtést vagy a villanyt. Ezek az emberek végigdolgozták az életüket, sokan bele is betegedtek a kemény munkába. Most pedig nem tudnak kenyeret venni? Nem tudják megvenni a gyógyszereiket? Ez jelképezi az orbáni kormányzás égbekiáltó igazságtalanságát” – fogalmazott a szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.