Varju László: Az MNB szerint is az Orbán-kormány döntései emelik az inflációt

2022.12.19.

Varju László: Az MNB szerint is az Orbán-kormány döntései emelik az inflációt

 

„Alig telt el két hét Matolcsy György beismerése óta, miszerint a kormány gazdaságpolitikája a felelős a válságért, újabb beismerő vallomást jelentetett meg a jegybank. Az MNB igazgatója arról tett közzé egy elemzést, hogy a kormány intézkedései a felelősek a rekordmagas inflációért” – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

 

Varju László szerint ezzel maga a jegybank állította azt, hogy nem a háború és nem a szankciók a felelősek az inflációért, hanem Orbán Viktor. Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter úgy fogalmazott, „nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a jegybank lerántja a leplet a miniszterelnök hazugságairól, ezért úgy tűnik, hogy egy kialakuló kormányválságnak vagyunk a tanúi”.

 

„A Demokratikus Koalíció szerint már Matolcsy György sem tagadja, hogy Orbán Viktor okozta a megélhetési válságot, és mára semmit sem tud tenni ellene; elvesztette az irányítást a magyar gazdaság felett. Megint kiderült, hogy végig a DK mondott igazat a magyaroknak: a megélhetési válság oka az orbáni infláció, ezért amíg Orbán Viktor marad, addig marad a válság is. Ebből a válságból csak az egyetlen kormányzóképes alternatíva jelenthet menekülést, mára tehát az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból” – jelentette ki az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

 

Varju László hozzátette: ha lenne még esély arra, hogy ez az Orbán-kormány oldja meg a válságot, amit okozott, akkor nem azt látnánk, hogy a kormány és a jegybank egymással veszekszik. Varju szerint azért történik ez, mert maguk a felelősök is tudják, hogy amíg ők irányítják az országot, addig velünk fog maradni a válság, és az életünk minden területét behálózó folyamatos drágulás.

 

„Matolcsy és a Fidesz veszekedése a kormányválság biztos jele. A Fideszben már nem arról szólnak a mindennapok, hogyan fogjuk magunk mögött hagyni a válságot, hanem arról, hogy ki fogja elvinni a balhét. Ettől nem lesz olcsóbb sem az élelmiszer, sem a benzin, sem a rezsi, azt már az Árnyékkormánynak kell majd megoldania” – szögezte le az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.