Arató Gergely: A DK nem jelöl tagot a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságába

2022.11.15.

Arató Gergely: A DK nem jelöl tagot a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságába

 

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Demokratikus Koalíció nem vesz részt a Fidesz színjátékában, ezért nem jelöl tagot az MNB felügyelőbizottságába.

 

A DK politikusa arra emlékeztetett: az ellenzék egy tagot delegálhat a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába. „Az Orbán-kormány tehát azt várja el, hogy az ellenzék egy felügyelőbizottsági taggal legitimálja Matolcsy György jegybanki ámokfutását, és a forint 12 éves tönkretételét. Azt akarják, hogy tegyünk úgy, mintha egy virágzó parlamentáris demokráciában élnénk, ahol a jegybank független a kormánytól, az ellenzék pedig egy felügyelőbizottsági taggal ellenőrizheti a monetáris politikát” – fogalmazott Arató Gergely.

 

„A Demokratikus Koalíció nem vesz részt ebben a színjátékban, ezért nem jelölünk tagot az MNB felügyelőbizottságába. Orbán Viktor és Matolcsy György 12 év alatt tönkretették a forintot, megélhetési válságba taszították az országot, és Európa legmagasabb élelmiszerárait szabadították a magyarokra. Ez Orbán Viktor és Matolcsy György bűne, most pedig azt kérik, hogy az ellenzék ezt legitimálja azzal, hogy tagot jelöl az MNB felügyelőbizottságába. A legnagyobb ellenzéki párt nem teszi meg ezt a szívességet, a DK nem jelöl tagot az MNB felügyelőbizottságába” – jelentette ki a DK országgyűlési képviselője.

 

Arató hozzátette: legitimáció helyett az egyetlen tisztességes ellenzéki magatartás az, ha elmondjuk: Magyarországon 12 éve nincs kormánytól független monetáris politika, nincs független jegybank, amely vigyázna a forint árfolyamára. „A megélhetési válságot és Európa legmagasabb élelmiszerárait éppen ez az orbáni politika okozta, nem szabad úgy tenni, mintha mindez rendben lenne, nem szabad legitimálni a Matolcsy vezette MNB-t” – közölte a DK politikusa, elismételve: a Demokratikus Koalíció nem vesz részt ebben a színjátékban, ezért nem jelöl tagot az MNB felügyelőbizottságába.