Sebián-Petrovszki László: Sem Matolcsy, sem más politikus vagy állami vezető sem kaphat fizetésemelést egy megélhetési válság kellős közepén, ezeket egytől-egyig vissza kell vonni!

2022.11.10.

Sebián-Petrovszki László: Sem Matolcsy, sem más politikus vagy állami vezető sem kaphat fizetésemelést egy megélhetési válság kellős közepén, ezeket egytől-egyig vissza kell vonni!

 

Orbán Viktor – meghálálva a magyar forint 12 éves tönkretételét – megemeli Matolcsy György fizetését, emiatt pedig egy sor állami vezető fizetése is automatikusan emelkedni fog. Miközben tehát tisztességesen dolgozó emberek, családok és idősek nem tudnak a hónap végén bevásárolni a forint történelmi összeomlása és az emiatt bekövetkező orbáni infláció miatt, a válság felelősei egymás után kapnak béremelést. Orbán Viktor saját magának háromszoros fizetésemelést adott, Matolcsy fizetése egymillióval emelkedhet, míg számos állami vezető havi bére is többszázezer forinttal lehet több.

A Demokratikus Koalíció szerint sem Matolcsy, sem más politikus vagy állami vezető sem kaphat fizetésemelést egy megélhetési válság kellős közepén! A DK szerint vissza kell vonni a politikusok és állami vezetők összes fizetésemelését, nincs rendben, hogy a megélhetési válság felelősei még jobban is fognak élni, amikor az emberek miattuk szenvednek és élnek egyre rosszabbul!

Sebián-Petrovszki László
A DK országgyűlési képviselője, pártigazgatója