Szaniszló Sándor: A DK polgármesterei tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen

2022.11.03.

A DK polgármesterei tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen

 

Szaniszló Sándor önkormányzati árnyékminiszter sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány új javaslata szerint elveszik az önkormányzatoktól, és az állami rendszerhez csatolják azt a 80-85 önkormányzati szakrendelőt, amelyeket 2012-ben nem sikerült államosítani. A DK polgármesterei tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen – jelentette ki a DK fővárosi frakcióvezetője.

A DK polgármestere úgy fogalmazott: ezek az intézmények többnyire mindmáig sikeresen működnek, mind szakmai, mind finanszírozási szempontból. „Az Orbán-kormánynak ez a döntése nem csak az önkormányzati autonómia tovább csorbítását jelenti, de a szakmai következményei is súlyosak lesznek. Az Orbán-kormány tovább növeli a káoszt és az egészségügy válságát. A DK polgármesterei ezért tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen” – jelentette ki Szaniszló Sándor.

Az árnyékminiszter elmondta: a drámai hatás egyrészt pénzügyi: az önkormányzatok évente 50-60 milliárd forinttal támogatják a saját szakrendelőjük működését és fejlesztését – államosítás során ez az összeg eltűnik a finanszírozásból. Ezzel szemben a rendelkezésre álló költségvetés felett mostantól az állami szervezetek rendelkezhetnek a szokásosan korrupt módon – figyelmeztetett Szaniszló Sándor, hozzátéve: a drámai hatás másrészt munkaügyi és szakmai. „Ha a szakrendelőket a területileg illetékes kórházhoz csatolják, akkor az ott dolgozók munkaviszonya erre a munkahelyre fog szólni és ez várhatóan tömeges elvándorlással fog járni” – tette hozzá.

Szaniszló Sándor szerint bebizonyosodott, hogy hova vezetett az iskolák államosítása – ezek miatt is zajlanak több tízezres tüntetések országszerte. „Az Orbán-kormány most úgy döntött, hogy a magyar egészségügy maradék részét is bedönti. Kórházak, osztályok bezárása után, miközben orvosok, háziorvosok és ápolók ezrei hiányoznak a rendszerből, a szakrendelők még működő hálózatát is tönkre teszik” – fogalmazott, elismételve, hogy a döntés nem csak az önkormányzati autonómia tovább csorbítását jelenti, de a szakmai következményei is súlyosak lesznek, ezért a DK polgármesterei tiltakoznak a szakrendelők államosítása ellen.