Hasonló javaslatot fogadott el rezsiügyben a tagállamok számára az Európai Parlament, mint amit az Árnyékkormány javasolt 

2022.10.06.

Hasonló javaslatot fogadott el rezsiügyben a tagállamok számára az Európai Parlament, mint amit az Árnyékkormány javasolt 

 

Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament a tegnapi napon egy átfogó javaslatcsomagot fogadott el arra vonatkozóan, hogy hogyan védjék meg az európai kormányok a saját állampolgáraikat a rezsihelyzettől.

 

“A többi tagállamban persze messze nem akkora a baj, mint Magyarországon, hiszen például 7-szeres gázáremelésre sehol nem került sor. De Európa védeni akarja polgárai a magyarnál sokkal kevésbé emelkedő rezsiköltségekkel szemben is. Míg Magyarországon a problémák többségét okozó kormány szinte semmilyen segítséget nem nyújt polgárainak, addig az egyébként is jobb rezsihelyzetben lévő európai tagállamok valóban cselekszenek.” – magyarázta a politikus. 

 

Molnár Csaba ismertette, az EP által elfogadott javaslatok kísérteties hasonlóságot mutatnak azokkal, amiket másfél hete az Árnyékkormány nevében ő jelentett be az első Árnyékkormányinfón.

 

“Az Európai Parlament tehát azt javasolja a tagállamoknak, mint amit az Árnyékkormány tenne Magyarországon. Mivel Európa legtöbb országában fényévekkel jobb helyzetben vannak az emberek a rezsi kifizetésével kapcsolatban, mint Magyarországon, a friss EP-s javaslatnak is az Orbán-rendszer lehet az elsőszámú címzettje. Orbánék soha nem látott mértékű rezsiemelése után senki nem szorul rá annyira ezekre az intézkedésekre, mint a magyar emberek.” – fogalmazott a politikus. 

 

Felidézte, hogy az első Árnyékkormányinfón jelentette be, hogy az Árnyékkormány egy úgynevezett rezsimoratórium bevezetését kezdeményezi. 

 

“Ez azt jelenti, hogy azoknak, akiknek 2022. augusztus 1-jén nem volt 1 havi számlértéket meghaladó mértékű tartozásuk, és minimum a 2022. januárja és augusztusa közötti átlagos havi számlaértéket továbbra is megfizetik, 2023 június 30-ig ne lehessen kikapcsolni a gázt és az áramot. Egyetlen otthon sem borulhat sötétbe, egyetlen otthon sem maradhat fűtetlenül! Az Európai Parlament magyar fordításban most szó szerint úgy fogalmaz - idézem - “figyelmezteti a tagállamokat, hogy azokat a fogyasztókat, akik nem engedhetik meg maguknak növekvő energiaszámláik kifizetését, nem szabad kizárni az energiaszolgáltatásból”, magyarán nem szabad kikapcsolni náluk a gázt és az áramot.” – sorolta a politikus. 

 

Felidézte azt is, szintén az első Árnyékkormányinfón jelentette be, hogy az Árnyékkormány szerint egy rezsitámogatási rendszert kell kidolgozni a szociális és jövedelmi helyzet alapján! 

 

„Az Európai Parlament idézem: “a lakhatás, az alapvető szociális szükségletekhez való hozzáférés, a szociális infrastruktúra védelme terén” fogalmaz meg feladatokat a tagállamoknak, magyarán - ahogy ezt mi is elmondtuk - az EP szerint is a szociális helyzet alapján kell külön rezsitámogatást adni az embereknek.” – mondta zárásként az árnyékminiszter.