A DK benyújtotta az alaptörvénymódosítást, hogy lerántsa a leplet a Fidesz és az Alkotmánybíróság színjátékáról

2022.10.04.

A DK benyújtotta az alaptörvénymódosítást, hogy lerántsa a leplet a Fidesz és az Alkotmánybíróság színjátékáról - Ez kellene ahhoz, hogy Polt Péter megkerülhető legyen a korrupciós bűncselekmények esetén

 

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet: a mai napon kiderült, hogy a Fidesz az Alkotmánybíróságra is szerepet osztott abban a színjátékban, amit az Európai Bizottság kedvéért adnak elő az Országgyűlésben.

 

„Tegnap elfogadtak egy olyan törvényt, amely elvileg lehetővé tenné, hogy Polt Pétert megkerülhető legyen a korrupciógyanús bűncselekmények esetében, és magánváddal is kikényszeríthető legyen a bírósági tárgyalás egy ilyen ügyben. Hangsúlyozom, hogy csak elvileg tenné ezt lehetővé, hiszen direkt úgy írták meg a törvényjavaslatot, hogy az alaptörvény-ellenes legyen. Orbán Viktor arra készül, hogy az Alkotmánybírósággal kaszáltassa el a saját törvényét, majd széttárja a karjait az Európai Bizottság előtt, mondván ő mindent megpróbált.” – foglalta össze a politikus.

 

Sebián-Petrovszki László közölte, a Demokratikus Koalíció benyújtja azt az alaptörvénymódosítást, ami lehetővé tenné, hogy Polt Péter megkerülhető legyen a korrupciós ügyekben.

 

„Nem azért tesszük ezt, mert azt gondoljuk, hogy ez a törvény jó lenne és pótolná az Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Szó sincs erről, mi ezeket korrupciót támogató törvényjavaslatoknak tekintjük, hiszen azért születtek, hogy újra jöjjön az EU-s pénz és tovább lehessen lopni. A DK azért nyújtja be ezt az alaptörvénymódosítást, hogy lerántsa a leplet a Fidesz és az Alkotmánybíróság színjátékáról. Ha Orbán Viktor tényleg ilyen törvényt szeretne, akkor nincs más dolga, mint megszavazni a DK alaptörvénymódosítását.” – figyelmeztetett a pártigazgató. Hangsúlyozta, ha nem így tesz, azzal elismeri: az egész csak színjáték volt, valójában esze ágában sem volt hatályba léptetni ezt a törvényt.

 

Sebián-Petrovszki László kijelentette, a Fidesz tehát arra készül, hogy eljátssza az Európai Bizottságnak: a gránitszilárdságú Alaptörvény megváltoztathatatlan, az Alkotmánybíróság pedig a jogállam és a demokrácia védelmezőjeként szórja ki az ezzel ellentétes törvényjavaslatokat.

 

„Mintha nem lett volna már az előző években 11 alaptörvénymódosítás és nem lehetne tartani egy 12-ediket is. Valójában arról van szó, hogy Orbán elküldi a saját, direkt alaptörvény-ellenesre megírt törvényjavaslatát a saját maga által összeválogatott Alkotmánybíróságnak, hogy kimondassa: a saját törvénye nem fér össze a saját Alaptörvényével. Ez egy színjáték, mi pedig ilyesmiben nem veszünk részt, ezért szavaztunk nemmel.” – szögezte le zárásként a politikus.