Rónai Sándor: A kormány átverte a napelemes pályázókat is, féléves csúszással se bírálták el az összes pályázatot

2022.09.14.
Rónai Sándor: A kormány átverte a napelemes pályázókat is, féléves csúszással se bírálták el az összes pályázatot
 
 
2021 decemberében írt ki a kormány egy napelemes pályázatot, 201 milliárd forintnyi keretösszeggel. A február eleji beadási határidőig több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz, ám ők arra is alkalmatlanok, hogy a pályázatokat időben elbírálják: féléves csúszással sem sikerült az összessel megbirkózni.
 
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány rendesen kiszúrt a pályázókkal, az alapanyagok ára iszonyatosan emelkedett az elmúlt időszakban, sőt az euroárfolyam és az infláció is tovább dob az árakon. Orbánék ismét úgy adtak támogatást, hogy több vele a kár, mint a haszon, rengeteg családot felültetve ezzel. A jelenlegi kritikus rezsiemelési helyzetben pedig nagy segítség lett volna, ha időben elkészülhetnek a napelemek, de Orbánék hibájából a pályázó családok sajnos még sokáig nem számolhatnak alacsonyabb árakkal.
 
Rónai Sándor
A DK EP-képviselője, az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagja