Barkóczi Balázs: Orbán miatt káosz és katasztrófa az iskolakezdés – A tanárok, a szülők és a gyerekek is a legrosszabbakra készülhetnek ebben a tanévben

2022.09.01.

Barkóczi Balázs: Orbán miatt káosz és katasztrófa az iskolakezdés – A tanárok, a szülők és a gyerekek is a legrosszabbakra készülhetnek ebben a tanévben

 

Barkóczi Balázs, a DK oktatáspolitikusa az iskolakezdés kapcsán hívta fel sajtótájékoztatón a figyelmet arra, hogy Orbán miatt káosz és katasztrófa az iskolakezdés, Orbán miatt készülhetnek a legrosszabbakra ebben a tanévben.

 

A DK szóvivője elmondta: az oktatás ügye évek óta tipikusan az a téma, amelyben a résztvevők – szakmai szervezetek, tanárok, szülők, de még a diákok is folyamatosan jelzik, hogy óriási bajok vannak. „A kormány azonban képtelen bármiféle érdemi intézkedést hozni a helyzet javítására. Sőt, ellenkezőleg: az új Orbán-kormány már annyiba se vette az oktatásügyet, hogy önálló minisztériumot állítsanak fel neki, nemes egyszerűséggel besöpörték az egészségüggyel és a környezetvédelemmel együtt Pintér Sándor alá, aki nyilván mindenhez is ért. És a helyzeten lehetett még rontani, hiszen jöttek az orbáni megszorítások, adóemelések, infláció és rezsiemelés, amik az oktatási intézményekre is kihatnak. Jelenleg ott tartunk, hogy van iskola, amelyik ősszel a hatnapos munkahetet vezeti be, hogy télen spórolhassanak a fűtéssel-világítással a legkritikusabb időszakban” – fogalmazott Barkóczi Balázs.

 

A Demokratikus Koalíció oktatáspolitikusa arra hívta fel minden szülő, gyerek, pedagógus figyelmét: Orbán miatt káosz és katasztrófa az iskolakezdés, Orbán miatt készülhetnek a legrosszabbakra ebben a tanévben. „Orbán miatt fognak kabátban ülni a gyerekek az osztálytermekben, Orbán miatt nincs pedagógusbéremelés, Orbán miatt nem lesz, aki tanítson. Ezt az egészet Orbán hozta össze az elmúlt tizenkét évben, tudatosan leépítve az oktatást. Az ő gyerekeik megengedhetik maguknak a drága magániskolákat itthon és külföldön, a mi gyerekeink nemhogy olvassák, de át is élik a Légy jó mindhalálig, vagy a Kincskereső kisködmön világát. Lehet, hogy Orbánék visszavágynak az urambátyám, ispán-mágnás-földesúr-jobbágy-vaskályha világba, és náluk Németh Szilárd egy színvonal, mi ezzel szemben inkább előre tekintenénk, Európába, a 21. századba, és szeretnénk okos, nyitott, boldog gyermekeket nevelni, akik véletlen sem fognak a Fideszre szavazni” – jelentette ki az oktatáspolitikus.

 

Barkóczi Balázs felidézte, hogy két hónappal ezelőtt Gulyás Gergely a kormányinfón rezzenéstelen arccal mondta bele a kamerába: nem lesz megszorítás, a kormány magán spórol a leginkább. „Ez nem meglepő módon csak egy újabb szemenszedett hazugság, igaz ez egy percig sem volt kétséges, Gulyást ugyanis kizárólag azért tartják, hogy szemrebbenés nélkül mondja bele a legnagyobb hazugságokat a világba. Aztán jött az a zseniális ötlet, hogy vizsgálják meg az iskolák, hogy milyen lehetőségeik vannak a fatüzelésre való átállásra. Mindeközben a pedagógusbérek rendezése továbbra is csak álom, 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, a tanszerek ára az egekben, akárcsak az iskolai menza ára, a tanárok, szülők, diákok pedig gyomorgörccsel készülnek az évnyitóra. Erről pedig senki más nem tehet kizárólag Orbán Viktor” – fejtette ki a DK szóvivője, elismételve: lehet, hogy Orbánék visszavágynak az urambátyám, ispán-mágnás-földesúr-jobbágy-vaskályha világba, és náluk Németh Szilárd egy színvonal, mi ezzel szemben inkább előre tekintenénk, Európába, a 21. századba, és szeretnénk okos, nyitott, boldog gyermekeket nevelni, akik véletlen sem fognak a Fideszre szavazni.