Kálmán Olga: Brutálisan megdrágult az iskolakezdés - Legalább 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást javasol a DK

2022.08.12.

Kálmán Olga: Brutálisan megdrágult az iskolakezdés - Legalább 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást javasol a DK

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője és orsszággyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében hívta gel a figyelmet, hogy az orbáni infláció az életünk minden részét drágábbá tette, igaz lesz ez az iskolakezdésre is.

 

“Már egyetlen gyerek elindítása a tanévben is több tízezer forintunkba kerülhet, nem is beszélve arról, ha több iskolás gyermek van a családnál, esetleg még az iskolatáska is hiányzik. Ami pár éve még egy odafigyeléssel kigazdálkodható anyagi kihívás volt, abból idénre súlyos anyagi teher lett a családok számára, hiszen mindenért többet fizetünk: az élelmiszerért, a tankolásért és a rezsiért is. Nem szabad hagyni, hogy az orbáni infláció és a Fidesz megszorításai az iskolába készülő gyerekek életét nehezítsék meg.” - magyarázta a politikus.

 

Kálmán Olga bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció legalább 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást javasol.

 

“A DK szerint ez lenne a minimum azok után, hogy a kormány nehezebbé tette az életünket az orbáni inflációval, a rezsiemeléssel és a megszorításokkal. A DK szerint legalább 20 ezer forintos támogatásra lenne szükség, de az egyedülálló szülők esetében 30 ezer forintot, egy tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermek esetében 40 ezer forinttal kellene támogatni a családokat.- közölte a politikus. Hozzátette, a DK szerint nem szabad tétlenül nézni, hogy a Fidesz az emberekkel fizetteti meg az elhibázott gazdaságpolitikája árát és ez eléri az iskolába készülő gyerekek életét is.

 

Kálmán Olga emlékeztetett, hogy már a tavalyi számítások is arról szóltak, hogy egy iskolás gyerek elindítása 20-30 ezer forintba is kerülhet, de ez elérheti az 50 ezer forintot is, ha még nincs iskolatáskája.

 

“Tavaly óta márpedig sokkal rosszabb lett a helyzet, hiszen az orbáni infláció 25 éves csúcsot hozott a drágulásban. Ha ebben a helyzetben nem segítenek a családoknak, akkor lesznek olyan gyerekek, akik már az első becsöngetés pillanatában hátrányban lesznek a társaikhoz képest, mert a szüleik nem tudtak megvenni minden szükséges eszközt számukra. Ez megengedhetetlen, ezt minden lehetséges eszközzel el kell kerülni.” - fűzte hozzá a politikus.