Kálmán Olga: A DK követeli, hogy a nagycsaládosok igénylés nélkül, automatikusan kaphassanak rezsikedvezményt!

2022.08.03.

Kálmán Olga: A DK követeli, hogy a nagycsaládosok igénylés nélkül, automatikusan kaphassanak rezsikedvezményt!

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője és országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében emlékeztetett, a törvénytelen kormány néhány héttel ezelőtt tette fel a pontot az i-re az orbáni megszorítások, adóemelések és infláció miatt amúgy is kétségbeejtő helyzetben lévő családok életében, a rezsiemelés bejelentésével.

Ez az újabb embertelen lépés egyébként is óriási káoszt idézett elő, hiszen szokás szerint mindenfajta előkészítés nélkül dobták az emberek elé a drágítást. Mindennek a tetejében amolyan nesze semmi fogd meg jól módon Németh Szilárd közölte, a nagycsaládosoknak járna rezsikedvezmény, amennyiben igénylik a kormányhivatalban. És a probléma itt kezdődik, mert azt már megszokhattuk tizenkét év orbáni uralom alatt, hogy hivatalos ügyeket elintézni gyakorlatilag lehetetlen ebben az országban.” – magyarázta a politikus, hangsúlyozva, ezt et többen is személyesen jelezték a DK felé, miszerint nem tudják, mi a menete az ügyintézésnek, hogy lehet érvényesíteni a kedvezményt, kihez kell egyáltalán fordulni.

Kálmán Olga közölte, a Demokratikus Koalíció követeli, hogy a nagycsaládosok igénylés nélkül, automatikusan kaphassanak rezsikedvezményt.

„Elképesztő, hogy a magát állandóan családbarátnak nevező kormány milyen undorítóan bánik valójában a magyar családokkal. Ideje lenne érdemi segítséget nyújtani az embereknek, és nem csak plakátokról és túlárazott propagandafilmekből harsogni, hogy mennyire jó Magyarországon családot alapítani. A valóság az, hogy nem jó Magyarországon gyermeket vállalni, ahogy nem jó fiatalnak vagy nyugdíjasnak, vállalkozónak, vagy munkavállalónak lenni. Ennek pedig egyetlen oka van: Orbán Viktor és törvénytelen kormány, akik nem az embereket, hanem a saját oligarcháikat szolgálják.” – sorolta a frakciószóvivő emlékeztetett arra is, hogy a DK politikusai már hónapok óta követelik adóemelés és megszorítások helyett áfa- és adócsökkentést, rezsiemelés helyett pedig széleskörű, elérhető támogatási rendszert.

Kálmán Olga úgy fogalmazott, a rezsiemelési biztos bejelentése már csak azért is különösen taszító, mert ő maga is tisztában van vele, hogy valójában kemény feladatra vállalkozik az, aki a kormányhivatal útvesztőiben ki akarja harcolni a neki járó rezsikedvezményt – nem véletlen, hogy 300 ezer családból mindössze 26 ezer élt eddig a lehetőséggel tájékoztatás híján.

„Márpedig az állam igenis tisztában van vele, hogy ki az, aki nagycsaládos, aki érvényesíthetné a kedvezményt, hiszen ezt már a soványka családi pótlék utalásából is nyomon lehetne követni. A valóság az, hogy a törvénytelen kormánynak éppenséggel egyáltalán nem áll érdekében, hogy megkönnyítse ezeknek az embereknek az életét. Mert miközben Németh Szilárd például nyugodtan melegíti magának a gáztűzhelyen a pacalt, addig az olyan családok, akiknek nem feltétlen áll módjukban napokat a kormányhivatalban tölteni, vagy éppen senki sem tájékoztatta őket erről a lehetőségről, tragikus helyzetbe fognak kerülni, mire beköszönt a kőkemény tél.” – fűzte hozzá a politikus.

 

Kálmán Olga 
A DK frakciószóvivője