Varju László: Követeljük, hogy a kormány és az MVM ne a legnehezebb sorsú embereken nyerészkedjen – Haladéktalanul szabályozzák a feltöltős órák árszabását!

2022.08.04.

Varju László: Követeljük, hogy a kormány és az MVM ne a legnehezebb sorsú embereken nyerészkedjen – Haladéktalanul szabályozzák a feltöltős órák árszabását!

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és alelnöke sajtótájékoztató keretében kijelentette, az Orbán-kormány tizenkét éves uralkodása alatt egy tapasztalatot egészen biztosan leszűrhető velük kapcsolatban: a szegényeket, elesetteket, rászorulókat semmibe veszik, még mélyebbre taszítják, míg a saját oligarcháikat tömik pénzzel.

„A tavasz óta elszabadult orbáni megszorítások, adóemelések, infláció és újabban a rezsiemelés szintén nem szól másról. Ma Magyarországon több ezer háztartás rendelkezik úgynevezett feltöltős villanyórával. Ezt a rendszert évekkel ezelőtt azért vezették be hazánkban, hogy a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő családok se halmozzanak fel akaratukon kívül akár százezres tartozást. Így, amikor és amennyivel tudják, feltöltik a villanyórát, amivel jól takarékoskodva nem maradnak áram nélkül.” – magyarázta a politikus, hangsúlyozva: a rezsiemelés azonban őket sem kíméli, pedig éppenséggel jellemzően nem nagyfogyasztókról van szó.

Varju László közölte, a Demokratikus Koalíció követeli, hogy a kormány és az MVM ne a legnehezebb sorsú embereken nyerészkedjen, haladéktalanul szabályozzák a feltöltős órák árszabását.

„A világ szégyene, hogy újra és újra a legszegényebbeket büntetik, velük fizettetik meg a törvénytelen kormány alkalmatlanságának árát. Elég volt az embertelenségből, elég volt a törvénytelen kormányból, az orbáni megszorításokból, adóemelésekből, inflációból és a rezsiemelésből. Végképp elég volt abból a miniszterelnök, aki a diktátorok krémjébe akar bekerülni aljas tetteivel, és elég volt az intézményesített lopásból is. A DK továbbra is áfa- és adócsökkentést követel, és olyan vezetést az országnak, akik nem az oligarchák pártján állnak, hanem az embereket képviselik. Orbánék pedig soha nem lesznek ilyenek.” – fogalmazott a DK alelnöke.

Varju konkrét példával is szemléltette, mit jelent a rezsiemelés a feltöltős villanyóráknál:

„Egy felhasználó beszámolója szerint eddig 3000 forintért 82 kilowatt áramot kapott. Augusztus 1-jén azonban 3000 forintért már csak 44 kw járt. Nem kell matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk, mennyivel kevesebb áramot kapnak tehát ugyanazért a pénzért. És még egyszer hangsúlyozom, ők nem a nagyfogyasztók, nem luxusberendezéseket működtetnek otthon. Olyan családokról, idős emberekről beszélünk, akik szerény körülmények között próbálnak minimális fogyasztással kijönni hónapról hónapra. Mi lesz ezekkel a családokkal? Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik a sötétben írnak majd otthon házi feladatot, hiszen közeledik az ősz, a tél, a nappalok pedig egyre rövidülnek majd.” – hívta fel a figyelmet a politikus, zárásként kiemelve: Orbánék ezeket az embereket, ezeket a problémákat meg sem látják, pedig ideje véget vetni az aljasságnak.

 

Varju László
a DK országgyűlési képviselője, alelnöke