A DK-s önkormányzatok erőn felül teljesítve segítik a budapesti gyermekek táboroztatását – a kormány helyett is tesszük a dolgunk

2022.07.30.

A DK-s önkormányzatok erőn felül teljesítve segítik a budapesti gyermekek táboroztatását – a kormány helyett is tesszük a dolgunk

Cserdiné Németh Angéla, Kiss László, Niedermüller Péter, László Imre és Szaniszló Sándor, a Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei, valamint Bősz Anett főpolgármester-helyettes közös sajtótájékoztatón ismertették, hogy az általuk vezetett önkormányzatok milyen segítséget nyújtanak a budapesti gyermekek táboroztatásában.

Elsőként Kiss László, a III. kerület polgármestere elmondta, Óbuda és Békásmegyer lakói is minden korábbinál nehezebb hónapok elé néznek.

„Az orbáni megszorítócsomag és az elszálló infláció terhei soha nem látott anyagi kihívások elé állítják a III. kerületi polgárokat is. Ráadásul a nyári iskolaszünet beköszöntével egyre több családnak jelent problémát a gyermekek elfoglalása, esetleges nyári táboroztatása. A III. kerületi önkormányzat ezért összesen 17 millió forinttal támogatja a kerületi gyerekek nyári táborozását. Valljuk, hogy nem a kerületi családoknak, különösen nem a gyerekeknek kell megfizetniük Orbán brutális megszorításait. Nekik jár az önfeledt, értelmesen töltött szünidő anélkül is, hogy erre a családok pénztárcája teljesen rámenne.” – magyarázta a polgármester, kiemelve, ezért segít a III. kerületi önkormányzat a magát családbarátnak hazudó, valójában a családokat az inflációs veszélyezettben magára hagyó kormány helyett is.

„Szervezzük a táborokat, segítjük a kerületi családokat, óvjuk a kerületi gyermekeket, hogy bármit is érezzenek a nyári vakáció ideje alatt a szüleikre veselkedő anyagi megpróbáltatásokból.” – fűzte hozzá a politikus.

Niedermüller Péter a szót átvéve hangsúlyozta, a VII. kerületi önkormányzat is mindent megtesz, hogy enyhítse a kerületben élő gyermekes családok terheit.

„Felháborítónak tartjuk, hogy 2022 nyarán Orbán Magyarországán tisztességesen dolgozó magyar szülők sokaságának kell választania, hogy az idős szüleinek segítenek a méregdrága gyógyszerek kifizetésében, vagy inkább a gyerekeit küldik önerőből táborozni. Pontosan ezért, összesen közel 20 millió forint értékben gondoskodunk a VII. kerületben élő gyermekek nyári táborozásáról és közösségi időtöltéséről. 11,5 millió forint értékben szervezünk több héten keresztül napközis táborokat, illetve 7 millió forintot különítettünk el kerületi iskolás csoportok balatoni táborozására is. Hisszük, hogy a magyar családok számára lassan megfizethetetlenül drága Balaton és a tóhoz köthető élmények pontosan ugyanúgy járnak a mai gyerekeknek, ahogyan az elmúlt évtizedekben is jártak.” – sorolta a politikus. Niedermüller arra is kitért, hogy a nyár folyamán kiemelten ügyelnek és támogatják az erzsébetvárosi gyermekjóléti intézményüket is.

„Tesszük a dolgunkat, igyekszünk legalább a gyermekek számára elviselhetővé tenni a nyarat, ami a gyermekes szülők számára minden korábbinál komolyabb anyagi próbatétel lett Orbán megszorítócsomagja után.” – magyarázta a politikus.

László Imre azzal folytatta, hiába sújtja újabb és újabb elvonásokkal a XI. kerületi önkormányzatot a kormány, akkor sem mondanak le arról, hogy segítsék az újbudai családokat és nyári táborokat biztosítsanak a kerületi gyerekeknek. Hozzátette, a XI. kerületi önkormányzat ezért osztott ki 4 millió forintot civil szervezeteknek táborszervezésre, ezért különített el további 10 millió forintot a kerületben rászorulók és az ukrajnai testvértelepülés, Bene gyermekeinek táboroztatására.

„Önköltségből, önkormányzati szervezésben 15 milliót fordítunk nyári napközis táborok lebonyolítására a nyár szinte minden hetében, ahol szakképzett, kiváló pedagógusaink segítik élvezetesen és hasznosan eltölteni a vakáció heteit a kerületi gyerekeknek. A nyári táborokban dolgozó pedagógusok bérkeretére a járulékokkal együtt 49 millió forintot biztosítottunk. Ez azt jelenti, hogy Újbuda önkormányzata lehetőségeihez képest maximálisan igyekszik helytállni, összesen bruttó 78 millió forinttal fogjuk a nyári táborokat támogatni.” – sorolta a polgármester.   

Cserdiné Németh Angéla ezt követően ismertette, a XV. kerületben, a több éves hagyományoknak megfelelően idén is, hat héten keresztül fog az önkormányzat napközis táborokat szervezni, hogy így segítse a kerületben élő gyermekes családokat.

„Mára pontosan látjuk, hogy pusztán önerőből a gyermekek táboroztatása a kerületben élő szülők többsége számára túl nagy anyagi megterhelést jelent. Amikor az egekbe szökő infláció miatt már a családi ebédekhez a bevásárlás is komoly fejtörést okoz, akkor nem csoda, hogy a drága magánszervezésű táborokkal szemben, a kedvezményes nyári táborok iránt óriási az érdeklődés. A XV. kerületi önkormányzat a kormány durva elvonásai ellenére sem hajlandó lemondani arról, hogy legalább egy-egy hét erejéig a kerületi gyerekek is táborozhassanak, hogy a szülők terheit enyhíteni tudjuk.” – közölte a politikus. Úgy fogalmazott, egy felelős, nem csupán szlogenek szintjén családbarát kormány nem engedné, hogy magyar szülők tömegeinek kelljen választani, a gyereket küldi nyári táborba vagy idős szülein segít, akikre az orbáni megszorítások szintén óriási terheket pakolnak.

„A kormány helyett is tesszük a dolgunkat, segítjük a kerületi gyerekek nyári táborozását.” – fűzte hozzá Cserdiné Németh Angéla.  

Szaniszló Sándor bejelentette, a XVIII. kerületi önkormányzat azzal segít a szülőknek a nyári időszakban, hogy színvonalas táborozást biztosít a kerületi gyermekeknek.

„A kedvezményes áron elérhető táborozás átlagosan 20 fős csoportokban, rajokban folyik. Ez a létszám lehetővé teszi, hogy a táborokban dolgozó pedagógusok életkor, érdeklődési kör és egyéb szempontok alapján a legélvezetesebb nyári elfoglaltságot tudják adni a táborozó gyermekeknek.” – magyarázta a politikus.  Hozzátette, a kerületi táborokat csak a XVIII. kerületi lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező gyermekek vehetik igénybe, ráadásul a kerületben élő hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára a kerületi táborok teljesen ingyenesek, ugyanúgy, ahogy térítésmentesen táborozhatnak az Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező és a háború miatt menekülő magyar állampolgárok gyermekei is.

„Orbán kormánya szolidárisnak hazudja magát, mi a XVIII. kerületben megmutatjuk, hogy milyen az igazi szolidáris hozzáállás. Senkinek nem engedjük el a kezét, igyekszünk enyhíteni a családok anyagi nehézségein” – tette hozzá a polgármester.

Bősz Anett ezt követően hangsúlyozta, természetesen a fővárosi önkormányzat is kiveszi a részét a gyermekek táboroztatásából, összesen közel 214 millió forintot biztosítottak a Budapesti Sportszolgáltató Központ részére, hogy ebből finanszírozzák a nyári gyermek- és ifjúsági táborokat.

„A táborokba pályázat útján elsősorban azokat a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó, budapesti oktatási és kulturális intézmények, sportszövetségek, sportegyesületek, civil szervezetek és ifjúsági közösségek jelentkezését vártuk, amelyek nap mint nap komoly anyagi és emberi erőfeszítésekkel próbálnak a legkiszolgáltatottabb fiatalokon segíteni. Ezek a szervezetek az elmúlt években semmiben nem számíthattak a kormányra, azok a gyerekek, akik pedig ezekhez az intézményekhez tartoznak, többségükben évek óta nem vehettek részt nyári táborokban. A győztes intézmények és egyesületek ezekben a hetekben összesen mintegy 650 gyermek táboroztatásában fognak részt venni, a főváros pedig minden anyagi és szervezési segítséget megad nekik, hogy minél több fiatal és gyermek számára varázsolja széppé a nyarat.” – foglalta össze a főpolgármester-helyettes.  Arra is kitért, miszerint a DK kiemelten fontosnak tartja, hogy felhívják azokra a figyelmet és a gyakorlatban is segítsenek azokon az embertársainkon, akik semmiben sem számíthatnak Orbán Viktor gonosz és szívtelen kormányára.