Gréczy Zsolt: A magyar nyugdíjasok fele már egyik napról a másikra él

2022.07.07.

Gréczy Zsolt: A magyar nyugdíjasok fele már egyik napról a másikra él

A nyugdíjasokat duplán sújtja a forint összeomlása és az orbáni infláció. Az ő inflációs kosaruk az élelmiszerekre épül, ahol már 30 százalékos az áremelés.

Az átlagnyugdíj 160 ezer forint körül van, ez a nettó bérnek a fele. Ha pedig az aktív dolgozók alig tudnak kijönni a fizetésükből, el lehet képzelni, milyen helyzetben vannak az idős emberek. Ma a magyar nyugdíjasok fele egyik napról a másikra él, huszadika környékén már dönteniük kell, hogy gyógyszert vesznek vagy ennivalót.

Ez a tragikus helyzet Orbán Viktor bűne. Az ő érzéketlen és tehetségtelen kormánya tette tönkre az országot, és értéktelenítette el az emberek fizetését, az idős emberek nyugdíját.

A Demokratikus Koalíció szerint nem lehet így bánni az egész életüket végig dolgozó emberekkel, ezért ebben a helyzetben már korábban javasoltuk, hogy a nyugdíjasok kapjanak százezer forint azonnali támogatást, hogy könnyebb legyen átvészelni az Orbán-kormány által rájuk zúdított vészterhes időszakot.

Gréczy Zsolt, országgyűlési képviselő, DK