A DK a kormány helyett is segít a bajba jutott Tungsram-dolgozókon – állásokat kínáló cégek adatait adtuk át a Tungsram szakszervezeti vezetőinek

2022.06.29.

A DK a kormány helyett is segít a bajba jutott Tungsram-dolgozókon – állásokat kínáló cégek adatait adtuk át a Tungsram szakszervezeti vezetőinek

 

Varju László és Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselői közös sajtótájékoztató keretében ismertették, milyen segítséget nyújtanak a Tungsram dolgozóinak. 

 

Varju László emlékeztetett, lassan két hónapja, hogy kiderült, a nagy múltra visszatekintő Tungsram vállalat közel 1600 dolgozó elbocsátást tervezi idén ősszel, ennek részeként pedig a Tungsram újpesti telephelyéről is közel 400 ember fogja elveszíteni az állását. 

 

„A Demokratikus Koalíció az elmúlt hetekben folyamatosan próbált érdeklődni a kormánynál, hogy mit terveznek a Tungsramtól elbocsátott százak megsegítése érdekében. Ám jól láthatóan, Orbán Viktorékat egyáltalán nem foglalkoztatja, hogy 400 ember utcára kerülésével 400 család létbiztonsága is veszélybe kerül akkor, amikor a kormány összeomló gazdaságpolitikája, a rekordmagas infláció és az orbáni megszorítások mellett a megélhetés egyébként is napról napra nehezebb.” – sorolta a politikus, kiemelve, Palkovics László technológiai és ipari miniszter két hónap alatt egy egyszerű válaszra sem méltatta, amikor a Tungsram-elbocsátottak sorsáról érdeklődött. 

 

Varju László közölte, a Demokratikus Koalíció számára az elmúlt hetekben világossá vált, hogy ahogyan az elmúlt 12 évben, úgy most sem lehet Orbán Viktor törvénytelen kormányára számítani, ha a magyar emberek sorsát valójában érintő problémáról van szó. 

 

„Újpest-Angyalföld országgyűlési képviselőjeként ezért döntöttem úgy, hogy Újpest önkormányzatával együttműködve, a szakszervezetekkel konzultálva próbálunk segítséget nyújtani a Tungsramtól elbocsátott 400 újpesti dolgozónak. Újpest és a Tungsram története 100 évre nyúlik vissza, mi, DK-sok nem fogjuk a bajban sem elengedni a tungsramosok kezét. A kormány helyett is segíteni fogunk és meg fogjuk menteni a végső anyagi ellehetetlenüléstől azt a 400 újpesti családot, akikről Orbán Viktorék tudomást sem akarnak venni.” – fűzte hozzá a képviselő. 

 

Barkóczi Balázs a szót átvéve elmondta, a DK-sok a tungsramos elbocsátások hírének a pillanatában eldöntötték, hogy minden tőlük telhetőt meg fognak tenni azért, hogy a bajban se maradjanak magukra tisztességesen dolgozó magyar emberek százai. 

 

„Az nagyon hamar világossá vált mindenki számára, hogy Orbán törvénytelen kormányára semmiben sem tudunk számítani, ezt bizonyította az is, hogy Zsigmond Barna Pál fideszes képviselő még az újpesti önkormányzattal és a Tungsram képviselőivel folytatott egyeztetésre sem méltatott eljönni. Ezen az egyeztetésen hívtuk egyébként meg a tungsramos szakszervezeti vezetőket a május végi, XV. kerületi állásbörzére és garantáltuk, hogy a továbbiakban is segíteni fogunk a munka nélkül maradó dolgozók elhelyezkedésében.” – hangsúlyozta a politikus. 

 

Barkóczi úgy fogalmazott, a Demokratikus Koalíció nem pusztán ígér, hanem teszi a dolgát és a gyakorlatban is segít a Tungsram dolgozóinak. 

 

„Ezért adtuk át a héten a XV. kerületi állásbörzén résztvevő cégek és vállalkozások vezetőivel és képviselőivel történt egyeztetések után az ott begyűjtött adatokat és ajánlatokat a Tungsram szakszervezeti vezetőinek, hogy az elbocsátott dolgozók közvetlenül tudjanak értesülni a környékbeli álláslehetőségekről, mielőbb fel tudják venni az érintett cégekkel a kapcsolatot, és mielőbb újra munkába tudjanak állni.” – ismertette a politikus, kiemelve, Orbán Viktor törvénytelen kormányával ellentétben ugyanis hiszik, hogy kötelességük megvédeni az Újpesten és környékén élőket, kötelességük segíteni a bajba jutott magyar családokon. 

 

„Mi, DK-sok tesszük a dolgunkat!” – mondta zárásként a politikus.