A DK petíciót indít, hogy legyen 0%-os az alapvető élelmiszerek áfája

2022.06.21.

A DK petíciót indít, hogy legyen 0%-os az alapvető élelmiszerek áfája

 

Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője sajtótájékoztatón jelentette be: a DK petíciót indít, hogy a kormány törölje el az alapvető élelmiszerek áfáját.

A DK országgyűlési képviselője arra emlékeztetett: mára minden magyar család számára világossá vált: nem tömeges bevándorlás okozta veszélyhelyzet vagy háborús veszélyhelyzet van ma Magyarországon, hanem inflációs veszélyhelyzet. „Ezt a Fidesz idézte elő azzal, hogy mára tönkretette a magyar forintot, emiatt éri sokk az embereket a kasszánál minden bevásárlás végén. Ha ez nem lenne elég baj, a törvénytelen kormány még adót is szed az általa megdrágított élelmiszereken, és tartja a markát az áfáért még az alapvető élelmiszerek esetében is. Ennek szeretnénk mi most véget vetni” – fogalmazott a képviselő.

Kálmán Olga bejelentette: a Demokratikus Koalíció petíciót indít azért, hogy a kormány törölje el az alapvető élelmiszerek áfáját. „Ez legyen 0% az év végéig, jövő évtől pedig véglegesen 5%! Elég volt abból, hogy a törvénytelen kormány még pénzt is akar keresni azokon az alapvető élelmiszereken, amiket ő tett megfizethetetlenné és amik nem mellesleg minden családnak nélkülözhetetlenek. Azt akarjuk, hogy legalább a Fidesz ne kotorásszon a zsebünkben a bevásárlásnál, bőven elég baj az, hogy ilyen drágává tette az élelmiszereket. Ezért indítunk petíciót az alapvető élelmiszerek 0%-os áfájáért” – jelentette ki a DK-s politikus.

Hozzátette: az alapvető élelmiszerek mellett ugyanezt követeljük a munkahelyi étkezés, a gyermekápolási termékek, a női higiéniai termékek, a napelemek és egyéb megújuló energia termékek, valamint a lakóépületek energetikai korszerűsítésének áfája esetében is. „Itt az ideje, hogy a kormány viselje a felelősséget azért, hogy inflációs veszélyhelyzetet okozott, mondjon le az általa megdrágított termékek áfájáról. Nem fogjuk hagyni, hogy a törvénytelen kormány az emberekkel fizettesse meg az elhibázott gazdaságpolitikája árát, fizesse ezt meg maga a kormány az alapvető élelmiszerek és más termékek áfájának ideiglenes eltörlésével” – javasolta Kálmán Olga a sajtótájékoztatón