Varju László: Megszorítást és adóemelést hozott Orbánék törvénytelen kormánya – Lassan nem lesz hova húzni a nadrágszíjat, a magyarok elszegényednek

2022.06.09.

Varju László: Megszorítást és adóemelést hozott Orbánék törvénytelen kormánya – Lassan nem lesz hova húzni a nadrágszíjat, a magyarok elszegényednek

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke és országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján idézte fel a választás előtti Fidesz-propaganda kommunikációt, miszerint Orbánék azzal fenyegetőztek arra az esetre, ha az ellenzék nyerne, akkor adóemelés jön.

 

„Arra is emlékezhetünk, hogy a Demokratikus Koalíció jó előre figyelmeztetett mindenkit, hogy éppen a Fidesz-kormány lesz az, aki az újraválasztás után a poklot szabadítja a magyarokra a megszorításokkal. És így is történt. Gyakorlatilag nincsen olyan réteg, aki ne inná most a levét Orbánék korábbi felelőtlen költekezéseinek. Az élelmiszerárak növekedését már régóta szenvedjük, most a bejelentett extraprofitadóval végképp minden, de minden termék és szolgáltatás ára az egekbe szökik a napról napra kevesebbet érő fizetések mellett.” – foglalta össze a politikus. Hozzátette, a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók mind-mind a magyar embereket fogják terhelni, hiába igyekeznek Orbánék terelni ebben az ügyben.

 

Varju László közölte, a Demokratikus Koalíció előre figyelmeztetett mindenkit, hogy a törvénytelen kormány erre készül, és így is történt.

 

„A DK álláspontja szerint nem az adóemelés a megoldás, sokkal inkább az adók, az áfa, a jövedéki adó csökkentése, mert az emberek képtelenek lépést tartani az árakkal. Ezzel kapcsolatban a DK a múlt héten be is nyújtott a parlamentnek egy antiinflációs csomagot. Ám most a megszorítás, adóemelés, nadrágszíj-költségvetés időszaka jön. Mindeközben Orbánéknak van képük kijelenteni, hogy a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást. Ha nem lopnak el az elmúlt években mindent, ha nem dömperrel hordják a pénzt stadionokra, haverokra, meg a határon túlra, ha a magyaroknak járó pénzt valóban a magyarokra költik, akkor most nem itt tartanánk.” – szögezte le a képviselő, hozzátéve, nem lenne rekordmagas infláció, nem kellene elvenni az önkormányzatoktól és vállalkozásoktól a híres rezsicsökkenést.

 

„Nem lenne kilátástalan a magyarok élete, és nem lenne katasztrofális helyzetben a gazdaság. Ez mind Orbánék bűne, a törvénytelen kormányé, csak épp a magyar családokkal fizettetik meg az árát.” – fűzte hozzá a politikus.

 

Varju néhány példát is hozott, konkrétan miért kell majd többet fizetni a jövőben.

 

„A repülések után 3900-9750 forintos adót kell fizetni, drágábbak lesznek a banki ügyletek, ahogyan a biztosítások árai is emelkednek az adók miatt. Megadóztatják a gyógyszerforgalmazókat is, 20-28%-os mértékű befizetési kötelezettségük lesz. Jön a távközlési pótadó, és az energiapiacon is emelés következik, ami érinti a fűtőolaj, a szén, a villamos energia és a földgáz árát is. A kiskereskedelmi is emelkedik, a kiskereskedők a dupláját fogják fizetni idén az eddiginek. Ezen felül emelkedik a cégautóadó összege is, lényegében ez is megduplázódik. Ezt fogja minden család a zsebén érezni a következő időszakban.” – mondta zárásként a politikus.