Varga Zoltán: ennyit drágultak Orbánéknak köszönhetően egy év alatt az alapvető élelmiszerek – ugyanazzal a bevásárlólistával indultunk boltba, mint egy évvel ezelőtt

2022.05.15.

Varga Zoltán: ennyit drágultak Orbánéknak köszönhetően egy év alatt az alapvető élelmiszerek – ugyanazzal a bevásárlólistával indultunk boltba, mint egy évvel ezelőtt

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet, szinte nincs olyan élelmiszer, amelyet ne érintene az elképesztő ütemű árdrágulás.

 

„A Demokratikus Koalíció kíváncsi volt, vajon mennyivel kell többet költenie egy átlagos magyar családnak, ezért ugyanazzal a listával kezdtünk neki egy bevásárlásnak, mint egy évvel ezelőtt, tavaly májusban. Míg tavaly 10 db tojásért 499 forintot fizettünk, addig mostanra már 799 forintot kértek el. Elképesztő ütemben emelkedett 1kg barna kenyér ára is, a tavalyi 249 forint helyett mostanra 399 forintos összeg szerepelt a számlán.” – ismertette a politikus.

 

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció szerint mára teljesen egyértelmű, hogy az élelmiszerek drágulása megoldhatatlan kihívások elé állítja a magyar családokat.

 

„Az, hogy egy év alatt több, mint 60%-kal drágult a barna kenyér, a tojás ára, hogy 45 deka pulykamellfilért ma már 1200 forintot kell fizetni, egyenes következménye annak, hogy Orbán Viktor kormánya karba tett kézzel, érdemi cselekvés nélkül figyelte, ahogy a rekordtempójú infláció elsodorja az élelmiszerárakat. Jól látható, hogy néhány alapvető élelmiszer árának emelkedése, még az átlagosan számított, 21%-kos inflációs szintet is sokszorosan felülmúlja, így a magyar családok a következő időszakban nem, hogy fellélegezni nem tudnak majd, de még több pénzükbe fog kerülni a legszükségesebb termékek megvásárlása is.” – foglalta össze a politikus. Hozzátette, a DK ezért is követeli immáron hosszú hetek óta, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, mentse meg a magyar családokat a teljes anyagi ellehetetlenüléstől és állítsa meg az észvesztő drágulást a boltok polcain.

 

„Ahogyan azt Önök is láthatják a bevásárlásunk blokkjain, az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest kiemelkedő ütemben drágult a kenyér, a tojás és a hús ára, de érezhetően többet kellett fizetnünk az ásványvízért és a szénsavas üdítőitalokért is.” – fűzte hozzá a politikus, kiemelve, ezek a tapasztalatok is egyértelműen bizonyítják, hogy miközben az Orbán-kormány dicshimnuszokat zeng az árstopról, ez nem nyújtott valódi segítséget a magyar családoknak, akik összességében a sokszorosát fizetik egy bevásárlásnál, mint egy évvel ezelőtt.