Kálmán Olga: Ingyenes szabadstrandot minden balatoni településre!

2022.05.13.

Kálmán Olga: Ingyenes szabadstrandot minden balatoni településre!

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet, hogy több internetes portál is beszámolt róla, miszerint komoly áremelkedésekre lehet számítani a strandokon, így a Balatonnál is.

 

„Van, ahol 25 százalékkal többet kell majd fizetni a belépőkért. Ráadásul évről évre fogynak a szabadstrandok a tó körül, egyre nagyobb részeket hasítanak ki a partból luxusszállodák és fizetős strandok számára, gondoljunk csak Tihanyban a Plage18-ra, Mészáros Lőrinc birodalmára, ahova már tavaly is 5000 forintos beugróért lehetett bejutni, majd a kapun belül újabb tízezreket húztak le az emberekről, hisz még ételt, vagy napozóágyat sem lehet bevinni.” – foglalta össze a politikus.

 

Kálmán Olga emlékeztetett, a Demokratikus Koalíció évek óta követeli, hogy minden balatoni településen legyen ingyenes szabadstrand, ő maga is többször tartott sajtótájékoztatót ezügyben.

 

„Ehelyett a fideszes kisgömböc inkább felzabálja a magyar tengert. Mikor ma, Magyarországon napról napra kevesebbet érnek a fizetések és emelkednek az árak, taszító, hogy a fideszes kormányzat leereszkedő gőggel vonul a balatoni luxusvillákba és szállodákba, majd megmagyarázzák, hogy nincs is szükség a szabadstrandokra. Mi, akik az emberek között élünk, és tisztában vagyunk az élettel, pontosan tudjuk, hogy igenis probléma a sokezer forintos belépők kifizetése.” – magyarázta a DK politikusa, kiemelve, egyszerű a követelés: legyen minden településen ingyenes szabadstrand, hogy egy-egy napra mindenkinek legyen lehetősége egy kicsit pihenni, nyaralni, feltöltődni a magyar tengernél.

 

Kálmán Olga felidézte, hogy mióta a hazai fürdőkultúra kialakult, a Balaton hangsúlyos helyszín mindenki számára.

 

„Generációk nőttek fel a partján, soha ilyen nem volt, hogy a kiváltságosok szép lassan kiszorították volna az egyszerű fürdőzőket a partról. Mindig volt hely azoknak is, akik nem engedhetik meg maguknak a drága nyaralásokat. De Orbánéknak azt is sikerült elintézni, hogy mára úgy nőnek fel gyerekek ezrei, hogy a Balaton számukra csak egy kék folt a térképen, földrajzi adat. Mert ezek a gyerekek nem jutnak el oda, mert a szüleik nem tudják kifizetni az utazás, a belépők, a szállások és az ételek horribilis árait, és most már jóformán egy nap is luxus lett a tónál.” – jelentette ki a politikus, hozzátéve, ez Orbánék szégyene.