Horváth Jácint: Az infláció az egekben, a magyar családok elszegényedve várják a kormányváltást

2022.03.26.

Horváth Jácint: Az infláció az egekben, a magyar családok elszegényedve várják a kormányváltást

 

Horváth Jácint, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője sajtótájékoztató keretében úgy fogalmazott: egy héttel az országgyűlési választás előtt ideje mérleget vonni és értékelni az elmúlt tizenkét évet.

„Azt a tizenkét évet, ami alatt az ország nem gyarapodott, nem Európához közeledett, hanem leszakadt, elszegényedett, kerítés mögé záródott, és végtelenül távol került az euró bevezetésének lehetőségétől. És ezek nem csupán szavak, ez olyan változás, amit minden egyes magyar ember a saját bőrén tapasztal. Amikor bemennek a boltba, kimennek a piacra és már nem is hónapról hónapra, hanem napról napra magasabb árakkal szembesülnek, akkor pontosan tudhatják, hogy az Orbán-kormány alkalmatlan és felelőtlen politikájának árát fizetik meg a keserves munkával, egyre kevesebbet érő fizetésükből.” – foglalta össze a politikus.

Horváth Jácint leszögezte, a Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy a Fidesz kormány uralkodása alatt ilyen brutális mértékben szegényedtek el a magyar családok.

„Az áremelkedés megállítása, a felelős gazdaságpolitika kialakítása, az euró bevezetése az új kormány feladata lesz, hogy itt Nagykanizsán és Dél-Zalában is biztonságban, európai színvonalon élhessenek az emberek. Orbánék szemmel láthatóan nem tudnak, de nem is akarnak mit kezdeni a helyzettel. Az is igaz, hogy nekik a magyaroktól ellopott közpénzekből nem kell a piacon, vagy a boltban bevásárolni, nekik nem okoz fejtörést, hogy miből vesznek húst, zöldséget, gyümölcsöt, vagy miből fizetik a megemelkedett hiteltörlesztést a lakásaikra. Nekik nem kell számolgatni, hogy miből fizetik be a csekkjeiket.” – magyarázta a DK jelöltje, hangsúlyozva, ennek kell véget vetni április 3-án.

„Azért kell elzavarni ezt a kormányt, mert elég volt belőle, hogy rajtunk, becsületesen dolgozó embereken élősködnek, a tőlünk lopott pénzből játszák a kiskirályt.” – fűzte hozzá a politikus.

Horváth Jácint arra is kitért, miközben a szomszédos Románia gazdasága egy bő évtized alatt utolérte és nagyjából nemsokára le is hagyja Magyarországot, addig nálunk sokkoló árakkal és üres zsebekkel állnak a magyarok.

„Egy kiló paradicsom tavaly februárban átlagosan 877 forintba került, most 1 090-be, a bontott csirke kilója 725 forintról 897 forintra emelkedett, a marhahús átlagára egy év alatt 2 350-ről 2 820 forintra drágult, míg egy kiló uborkáért tavaly ilyenkor 1 050 forintot kellet fizetni, addig most 1 260-at. Ilyen árak mellett mindeközben a bérek, a nyugdíjak, sehol sincsenek, a magát családbarátnak nevező kormányt az már nem érdekli, hogy miből fogják etetni a gyerekeket, hogy a nyugdíjasok hogyan látják el magukat.” – jelentette ki a DK jelöltje, kiemelve, a fideszesek addig családbarátok, amíg plakátról lehet hirdetni az igét, az áremelkedéssel pedig mindenki küzdjön meg ahogy akar Orbánék szerint, hiszen – ahogy a politikus fogalmazott - az ő kaviárjuk alatt mindig lesz kenyér, legalábbis ők így gondolják most.