Arató Gergely: Kérdésekkel fordultunk a miniszterelnökhöz, de ő szokás szerint nem tisztelt meg minket a válasszal

2022.03.21.

Arató Gergely: Kérdésekkel fordultunk a miniszterelnökhöz, de ő szokás szerint nem tisztelt meg minket a válasszal

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese és országgyűlési képviselőjelöltje sajtótájékoztató keretében ismertette, a nemrégiben végződött nagybizottsági ülésen ő is kérdésekkel fordult a miniszterelnökhöz.

„Két kérdést tettem fel. Egyrészről, hogy miért tesznek úgy, mintha a befagyasztott uniós pénzekből tudnák megemelni a pedagógusok bérét, amikor ez nyilvánvalóan nem igaz; illetve, miért állította a magyar közmédiát az orosz propaganda szolgálatába, miért terjesztik magyar közpénzből az orosz dezinformációkat, miközben az EU a Sputnikot és az RT-t is kitiltotta Európából?” – sorolta Arató, leszögezve, ezek nagyon fontos kérdések.

„Az első kapcsán szeretnék ugyanis arra emlékeztetni mindenkit, hogy Gulyás Gergely a saját szájával mondta, idézem „csak a következő három év magyar uniós költségvetésébe 30 százalékos tanári bérfejlesztést tervezünk, és ehhez jönnek még a nemzeti források”. Értjük, hogy a kínos helyzetben valamit mondania kell az illetékeseknek, és azt is tudjuk, hogy a kormánytól nem testidegen a hazudozás, de az egyébként miattuk, a Fidesz-kormány miatt befagyasztott uniós forrásokból nem fognak béreket emelni, ez teljesen nyilvánvaló és biztos.” – magyarázta a politikus.

A másik kérdés kapcsán emlékeztetett, hogy már többször figyelmeztettek, a köztévé az ukrán háborúval kapcsolatban az orosz propagandát közvetíti.

„Nem egy esetben bírálták az Oroszország elleni szankciókat, az Ukrajnával szembeni magyar sérelmeket hangsúlyozták, bírálták az ukrán elnököt. Az ugyanis, hogy közpénzből fenntartott tévé súlyosan félretájékoztatja a nézőit erős probléma.” – hangsúlyozta a DK jelöltje.

Természetesen nem árulok el azzal nagy titkot, hogy érdemi válaszokkal nem tisztelt meg a miniszterelnök. Orbán Viktor azt hiszi, ő szent, sérthetetlen, tévedhetetlen és a magyarok atyuskájaként még hosszú évekig hagyhatja figyelmen kívül a valóságot. Ez viszont nem így van. Kevesebb, mint két hét múlva a magyar választók fogják bebizonyítani, hogy a Fidesz kormány ideje lejárt, az új kormány pedig garantálni fogja a pedagógusbérek emelését, és az orosz propagandával is leszámolunk majd.” – mondta zárásként a politikus.