Sajtótájékoztató: Készüljenek jegyzőkönyvek a fejlesztéspolitikai kabinet üléséiről!

2015.07.13.
Vadai ÁgnesA Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közlése szerint a legnagyobb EU-s források sorsáról döntő fejlesztéspolitikai kabinet üléseiről eddig nem készültek jegyzőkönyvek. A párt követeli, hogy a jövőben rögzítsék az üléseken elhangzottakat - mondta a DK alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Vadai Ágnes emlékeztetett arra, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete könyvében egyebek mellett azt írta, Németh Lászlóné akkori nemzeti fejlesztési miniszter minden héten leült Orbán Viktor kormányfővel, hogy átnézzék a középítkezési projektek listáját, és eldöntsék, melyek élvezzenek prioritást. A Demokratikus Koalíció képviselője hangsúlyozta, már korábban is elmondták véleményüket, hogy a pályázatok győzteseinek előre elrendelése törvénytelen, ugyanis csak a teljes fejlesztéspolitikai kabinet hozhat döntést, de a testület is csak arról, hogy milyen közbeszerzéseket írnak ki. Vadai Ágnes emlékeztetett, korábban írásban kért engedélyt a kormányfőtől, hogy beletekinthessen a fejlesztéspolitikai kabinet üléseinek jegyzőkönyveibe. Hozzátette: kérésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől kapott választ, amely szerint a kabinet ülésein nem készülnek jegyzőkönyvek, és ezek elkészítése indokolatlan többletmunkát jelentene. A DK viszont úgy gondolja, "az, hogy nem készült el a bizonyíték, az maga a bizonyíték". A kormány pontosan tudja, hogy ezek a jegyzőkönyvek "börtönrácsokat és bilincseket jelentenének a miniszterelnök vezette szűk fideszes körnek - tette hozzá". A párt újabb írásbeli kérdéssel fordul a kormányfőhöz, amiatt, hogy ha jegyzőkönyvek nem készültek, akkor legalább a kabinet titkárát nevezzék meg. Őt a DK ezt követően a parlament gazdasági bizottsága előtt szeretné beszámoltatni az üléseken történtekről - közölte a politikus. (MTI)