A Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjeként kijelenthetem, hogy a mi célunk, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessük az eurót Magyarországon!

2022.03.08.

A Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjeként kijelenthetem, hogy a mi célunk, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessük az eurót Magyarországon!

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, valamint a párt alelnöke az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatóján kijelentette, a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, az egyre féktelenebbül elszabaduló árak, valamint a kétségbeejtően gyenge forint miatt napról napra egyre kevesebbet ér a pénzünk, a magyar családok egyre nehezebben jönnek ki hónapról hónapra.

„A kormány alkalmatlan válságkezelése és katasztrofális politikája miatt gyenge a forint és méltatlanul alacsony a magyar minimálbér Azt látjuk, hogy a kamatemelés sem tudja megállítani a forint romlását és az eurónkénti 400 forintos rémálomhatárt. Szomszédaink, a szlovákok és szlovének közben nyugodtan alszanak az eurózóna tagjaiként, a horvátok jövőre úgyszintén. Különösen fájdalmas ez annak tükrében, hogy az elmúlt tíz évben közelebb kerülhettünk volna az euró bevezetéséhez, de nem volt rá politikai akarat.” – fogalmazott a politikus.

Varju László a Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjeként kijelentette, hogy céljuk, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessék az eurót Magyarországon.

„Ez az a lépés, ami hosszútávon garantálja Magyarország biztonságát, jövőjét, a gazdaság stabilitását. Ez ugyanis a cél, ami bennünket mozgat. Orbánék több, mint tíz éve tartó kormányzásának köszönhető, hogy ettől a céltól távol került az ország, pedig azzal az energiával, amit a lopásba fektettek, akár meg is teremthettek volna egy stabil gazdaságot. De nyilvánvaló, hogy őket más motiválta a hatalmon. Ezért kell leváltanunk április 3-án a kormányt, és azonnal el kell kezdenünk menteni a menthetőt, hogy öt év alatt bevezethessük az eurót Magyarországon!” – fűzte hozzá a politikus.