dr. Vadai Ágnes: A Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az MSZP kezdeményezi, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság az ukrán-magyar határszakaszon ülésezzen!

2022.02.28.

dr. Vadai Ágnes: A Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az MSZP kezdeményezi, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság az ukrán-magyar határszakaszon ülésezzen!

 

A múlt héten Ukrajna ellen indított orosz támadás és az azóta is tartó katonai agresszió veszélyt jelent Magyarország biztonságára.

A Demokratikus Koalíció, a Jobbik és az MSZP éppen ezért azt kezdeményezi, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság az ukrán-magyar határszakaszon ülésezzen! A fennálló helyzetben egyértelműen szükséges, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság tagjai folyamatos és pontos tájékoztatást kapjanak a Belügyminisztériumtól az Ukrajnából érkező menekültek helyzetéről, illetve a Honvédelmi Minisztériumtól a Magyar Honvédség tevékenységéről. A helyszíni tájékozódás elengedhetetlen, hiszen most mindennél fontosabb, hogy tisztán lássunk ebben a súlyos kérdésben.

dr. Vadai Ágnes 
A DK frakcióvezető-helyettese, alelnöke, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke