Ez az Orbán-rendszer 12 éves öröksége: korrupt államtitkárokkal, miniszterekig érő korrupciós botrányokkal, telefonon intézett diplomákkal

2022.02.21.

Ez az Orbán-rendszer 12 éves öröksége: korrupt államtitkárokkal, miniszterekig érő korrupciós botrányokkal, telefonon intézett diplomákkal

 

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese az Egységben Magyarországért cikluszáró sajtótájékoztatóján felidézte, lassan három hónapja annak, hogy kirobbant az Orbán-rendszer egyik legnagyobb korrupciós botránya, a Varga Judit egykori elsőszámú helyettesét érintő Völner-ügy.

„Annak pedig több mint fél éve, hogy tudjuk, Orbánék illegálisan használt kémszoftverrel figyelték meg a NER-rendszerétől viszolygó ellenzéki politikusokat, független újságírókat, üzletembereket. Közös mind a két ügyben Varga Judit közvetlen érintettsége mellett az is, hogy Orbán emberei a magyar embereket semmibe véve képtelenek értelmes válaszokkal és magyarázatokkal előállni. Hiába kaptunk december elején újabb bizonyítékát, hogy a fideszes kiváltságosokat csak a lopás érdekli. Hiába, hogy kormányzati körökben bevett szokás, ha valaki a minisztérium bejáratától pár méterre vesz át összesen több mint 80 millió forint értékben kenőpénzeket.” – foglalta össze a politikus. Hozzátette, Orbánék szerint mindez nem szorul magyarázatra, szerintük megsüvegelendő, ha valaki úgy teljesít egy egyetemi képzést, hogy meg sem jelenik a vizsgákon, hanem politikai nyomással engedik át.

„Ez az Orbán-rendszer 12 éves öröksége: korrupt államtitkárokkal, miniszterekig érő korrupciós botrányokkal, telefonon intézett diplomákkal.” – fűzte hozzá a DK frakcióvezető-helyettese.

Vadai Ágnes közölte, a Demokratikus Koalíció és az egységes ellenzék pártjai megdöbbenéssel figyelik, hogy miközben egy választási kampány hajrájában Varga Judit úgy fél az újságírói kérdésektől, mint a tűztől, Orbán Viktorék továbbra sem kértek bocsánatot sem az illegális megfigyelések érintettjeitől, sem a Völner–Schadl-botrány áldozataitól.

„Azoktól a magukra maradt, tisztességes magyar emberektől sem, akiket csak azért lakoltattak ki, hogy utána az ő vagyontárgyaikat is ellophassák. A DK az Egységben Magyarországért tagjaként a napokban ismét Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hogy megtudjuk, folytattak-e Varga Judit ellen vizsgálatot a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény megsértése miatt? Polték hallgatása ugyanis a bizonyítéka, Orbánék rendszerében következmények nélkül lehet a politikai ellenfeleket ellehetetleníteni, ahogyan következmények nélkül lehet Rogán Antal vezetésével fél Borsod-megyét felvásárolni, arisztokratákat megszégyenítő rezidenciát építenie a bukásra készülő miniszterelnöknek Hatvanpusztán.” – fogalmazott a politikus, kiemelve, nem véletlen, hogy a friss nemzetközi rangsorok szerint Magyarország Európa második legkorruptabb országává vált.

„Ezeknek az ismeretében kell döntenünk és elzavarnunk Orbán Viktorékat április 3-án!” – fűzte hozzá zárásként a DK politikusa.