A Fidesz igaztalan riogatásával szemben, a családi adókedvezmények rendszerét nem fogjuk eltörölni, sőt, a nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára még több támogatást és segítséget fogunk nyújtani

2022.02.18.

A Fidesz igaztalan riogatásával szemben, a családi adókedvezmények rendszerét nem fogjuk eltörölni, sőt, a nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára még több támogatást és segítséget fogunk nyújtani

 

Bősz Anett, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatóján emlékeztetett: az elmúlt években megtanulhattuk, hogy a magát óriásplakátokon családbarátnak hazudó kormányt a magyar családokat valójában sújtó problémák igazából egyáltalán nem érdeklik.

„Orbán Viktoréknak ezért nem sikerült 12 év alatt egy fillért sem emelniük a családi pótlék összegén, ami egy gyermek után ma ugyanúgy 12 200 forint, mint az Orbán-kormány hivatalba lépését megelőzően. A miniszterelnök ezért feledkezett meg teljesen a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekekről, ezért vont meg forrásokat a családokat segítő állami szervektől és civil szervezetektől, és ezért építette le teljesen a magyarországi gyermek- és ifjúságvédelmi rendszert. Mindezekről persze a kormány nem dicsekszik adófizetői milliárdokon az óriásplakátokon.” – foglalta össze a politikus.

Bősz Anett közölte, a Demokratikus Koalíció és az egyesült ellenzék pártjai szerint a kormányváltást követően az új kormány egyik elsőszámú feladata lesz a gonosz Orbán-rendszer évtizedes mulasztását pótolni, a családi pótlék összegét jelentősen emelni és újra értékállóvá tenni.

„A Fidesz igaztalan riogatásával szemben, a családi adókedvezmények rendszerét nem fogjuk eltörölni, sőt, a nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára még több támogatást és segítséget fogunk nyújtani. Ezzel összhangban, feladatunk lesz a hátrányos helyzetű térségekben is átfogó bölcsőde-, óvoda- és családi napközi-fejlesztésekbe kezdeni, hogy így segíthessük a szülők ismételt munkába állását. A DK szerint 12 év orbáni közöny urán újra kiemeleten kell támogatni a magukra hagyott családsegítő szolgálatokat. Egyszerre kell szem előtt tartanunk a gyermekek és a családok érdekét, hogy minél több esetben kerülhessük el a gyermekek családból való kiemelését.” – magyarázta a DK-s jelölt, hangsúlyozva, ilyen lesz egy nemcsak szlogen szintjén családbarát kormány, egy valóban családbarát Magyarország!