A kormányváltás után haladéktalanul rendezni kell az egészségügyi dolgozók bérezését és az ágazat finanszírozásának problémáit!

2022.02.07.

A kormányváltás után haladéktalanul rendezni kell az egészségügyi dolgozók bérezését és az ágazat finanszírozásának problémáit!

 

Dr. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatóján kijelentette: mindenki számára nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány által az elmúlt 10 évben magára hagyott egészségügyi ágazatot csak az abban dolgozó magyar munkavállalók, egészségügyi dolgozók áldozatvállalása és hivatástudata mentette meg az összeomlástól.

„Fokozottan igaz ez a járvány terhelt elmúlt két évre, amikor a Fidesz-kormány a megfeszített munkát sorozatos fenyegetéssel honorálta. Sehol a világon nincs olyan, hogy miközben egy világjárványt próbálnak átvészelni, a kormány még válogatott módszerekkel tartja sakkban az egészségügyi dolgozókat. Mondjuk az elmúlt több, mint tíz év tapasztalata egyértelműen az, hogy Orbánék semmibe veszik az ágazatot és dolgozóit.” – foglalta össze a politikus.

Komáromi Zolán ismertette, az áprilisi választás után az új kormánynak égetően sürgős feladatai lesznek, többek között a bérek és a finanszírozás témakörében.

„A Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért álláspontja szerint az alábbi intézkedéseket kell mihamarabb eszközölni, hogy helyreállítsuk a Fidesz-kormány által szétzúzott egészségügyet.

Először is, a tisztességes megélhetést és elismerést biztosító bér megteremtése érdekében egylépcsős béremelés után garantálni kell, hogy az egészségügyi ágazat dolgozóinak bére minimum öt éven át az átlagos bérnövekedést meghaladó mértékben növekedjen. Bővíteni szükséges az egészségügyi szakdolgozók, védőnők számát, javítani fizetésüket és munkájuk feltételeit. El kell érni, hogy a védőnők valóban minden településre és családhoz eljussanak.

Az egészségügyi közkiadások GDP-arányos részesedését 4 év alatt az európai átlagra kell emelni. A TB által finanszírozott ellátás javításával a lakosság által fizetett egészségügyi kiadások arányát az összes egészségügyi kiadás 20%-a alá kell szorítani. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyt el kell törölni. A szakmai szervezetekkel egyetértésben rendezni kell az egészségügyben dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseket.” – sorolta a tervezett intézkedéseket a DK egészségügyi szakpolitikusa.