A kormány továbbra is csak hitegeti és átveri a közalkalmazottakat

2022.02.05.

A kormány továbbra is csak hitegeti és átveri a közalkalmazottakat

 

Bősz Anett, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje, az Egységben Magyarországért sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az elmúlt években megtanulhattuk, hogy Orbán Viktor kormánya soha nem a magyar munkavállalók érdekeit tartotta szem előtt, Orbánék ezért tartották tudatosan alacsonyan a magyarok bérét.

 

„Miközben a miniszterelnök kampányidőszakban hitegeti és becsapja a közalkalmazottakat, 12 év Orbán-kormányzás után eljutottunk oda, hogy egy pályakezdő román pedagógus több tízezer forinttal többet vihet haza, mint magyar kollégája. Ám ahelyett, hogy Orbánék változtatnának a pedagógusokat és más közalkalmazottakat is megalázó alacsony bérezésen, inkább ellehetetlenítik a munkavállók érdekvédelmi képviseletét, tudatosan tönkreteszik a szakszervezeteket, ha pedig a tisztességes bérre vágyó közalkalmazottak szót mernek emelni, mint ahogyan a héten a pedagógusok tették, akkor Orbánék pártállami időket idéző módon próbálják őket megfélemlíteni.” – hívta fel a figyelmet a politikus.

 

Bősz Anett kijelentette, a Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért pártjai szerint ezért kell a kormányváltás után végre a tisztességesen dolgozó magyar emberek oldalára állni.

 

„A Márki-Zay Péter vezette új kormány olyan gazdaságpolitikát fog folytatni, ami nem a tudatosan alacsonyan tartott bérekre, hanem a magyar dolgozók tudására és sikerességére fog alapozni. Ezért fogunk közösen bővíteni a rugalmas foglalkoztatás keretein és kiemelt figyelmet fordítani az 55 év felettiek munkavállalási lehetőségeire is. Az a célunk, hogy a tisztességes munkáért, tisztességes, európai színvonalú bér járjon. Ahogyan a DK szerint az is egyértelmű, hogy 12 év orbáni önkény és elnyomás után azonnal vissza kell építenünk a munkavállaók hatékony érdekképviselti rendszerét. Több jogot és több lehetőséget fogunk biztosítani a szakszervezeteknek.” – magyarázta a képviselőjelölt. Bősz Anett arra is kitért, hogy nyugat-európai mintára erős jogosítványokkal fogják felruházni a munkavállalók és munkaadók képviselőit, hogy ne kelljen többet a magyar dolgozóknak lenyelni, ha egy kormány a kampányidőszakban alázza meg őket nevetséges ígéretekkel.

 

„Elég volt a hitegetésből, eljött a valódi változás ideje!” – mondta végezetül a politikus.