Konczer Erik: A DK birtokába jutott a kormányhivatal levele, ami a rezsicsökkentés reklámozására kötelezi a társasházakat

2022.02.01.

Konczer Erik: A DK birtokába jutott a kormányhivatal levele, ami a rezsicsökkentés reklámozására kötelezi a társasházakat

 

Konczer Erik, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, újabb szintet lépett a fideszes propaganda: a Demokratikus Koalíció birtokába került egy kormányhivatal által kiadott levél, amiben nem elég, hogy a társasházi közös képviselőket kötelezik a lakók „rezsicsökkentéssel összefüggő tájékoztatására”, de a legsötétebb ötvenes évek szellemét is megidézik, amennyiben ennek elmulasztása esetén komoly szankciókat helyeznek kilátásba.

 

„Akik ugyanis nem akarnak önként a kormány propagandagépezetének fogaskerekévé válni, azok, a DK által elfogott levél tanulsága szerint, nem csak a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatos vegzálására számíthatnak, de arra is, hogy – idézem – ellenük „minden esetben eljárás fog indulni az esetleges hiányosságok megállapítására, és a jogsértés megszűntetésére.” Ugyanakkor az előírt tájékoztatási kötelezettség tanúkkal, fénykép- vagy videófelvétellel nem igazolható, hiszen – ismét idézet következik – „a rendelet nem a kihelyezést, hanem a hirdetmény folyamatos közzétételét írja elő”, és most kapaszkodjanak meg: zárható üvegszekrényben.” – foglalta össze a politikus.

 

Konczer Erik kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy 2022-ben még ilyen, a fentihez hasonló rendeletek születhetnek, és eljárással fenyegethetnek meg tisztességes magyar embereket.

 

„A Fidesznek úgy látszik már a közpénzmilliárdokból finanszírozott óriásplakáterdő és a megannyi hozzá hű tévécsatorna sem elég, hanem a házainkba, lakásainkba is be akarja vinni a kormánypropagandát Tatabányán, Tatán és a környező településeken is. De az itt élő tisztességes magyaroknak nem átlátszó hazugságokra és hatósági fenyegetésre van szüksége, hanem az unió által finanszírozott, önrész nélküli panelfelújítási programra, ami kiterjeszthető a társasházak és a családi házak energetikai korszerűsítésére is.” – magyarázta a DK képviselőjelöltje, kiemelve: a közös ellenzék pártjai és politikusai a kormányváltás után ezt fogják megvalósítani, hogy Magyarország újra mindenkié legyen.

 

Konczer úgy fogalmazott: a mai magyar közviszonyokról mindent elmond, hogy a fenti idézetek nem George Orwell 1984 című regényéből származnak, hanem egy magyar kormányzati szerv által kiadott hivatalos levélből.

 

„Elképesztő, hogy az Orbánhoz hű hivatalnokok milyen kreatívak tudnak lenni, ha a magyar emberek, a munkájukat tisztességgel végző házfelügyelők vegzálásáról és fenyegetéséről van szó. Lelki szemeink előtt már fel is sejlenek a hatalom által kirendelt és Orbánhoz hű tömbbizalmik, akiknek – mint azt a történelemből jól tudjuk – a tájékoztatáson kívül bizony jelentéstételi kötelezettségük is lesz majd. Úgy látszik, csak idő kérdése, hogy az orbánizmus 12. évében a történelem egyik legsötétebb korszaka ilyen tragikomikus módon ismételje újra önmagát.” – tette hozzá a politikus