Élhető vidék-szolidáris ország!

2022.01.28.

Élhető vidék-szolidáris ország!

 

Benedek Szilveszter, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje az Egységben Magyarországért pénteki sajtótájékoztatóján ismertette: az együttműködő pártok célja az, hogy kiegyenlítsék az országon belüli súlyos társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket.

 

„A jövőben támogatjuk a helyi programokon alapuló, munkahelyeket teremtő vidéki fejlesztéseket, vállalkozásokat. Az uniós forrásokból átfogó helyi fejlesztési programokat valósítunk meg a kormányváltás után, mert joga van a legkisebb falvakban élőknek is a XXI. századi korszerű oktatásra, elérhető egészségügyi szolgáltatásokra, korszerű közlekedésre és digitális önállóságra. A Fidesz kormányzása alatt a felgyorsult a falvak leszakadása, egyre rosszabb feltételekkel jut több, mint kétmillió polgártársunk az alapvető szolgáltatásokhoz; tönkretették, és kivéreztették a helyi önkormányzatokat.” – foglalta össze a politikus, kiemelve, ők ezzel szemben a helyi közösségeket fogják megerősíteni, önálló anyagi, és döntési helyzetbe hozni, a leszakadó térségeket pedig célzottan segítik a felzárkózásban.

 

Benedek Szilveszter ehhez kapcsolóan bejelentette, a Demokratikus Koalíció és az Egységben Magyarországért politikusai ezért a 2022. április 3-i választás után, az új kormánnyal a következő intézkedéseket teszik.

 

„Újra Európa éléskamrájává válunk, tápláló, egészséges, és elérhető árú élelmiszert biztosítunk. A magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedben elveszítette versenyelőnyét a velünk együtt csatlakozó országokkal szemben is. Drasztikusan csökkent az állattartás, elszabadultak az élelmiszerárak. Mi ennek a folyamatnak véget vetünk. Csökkentjük az alapvető élelmiszereket terhelő (Európában a legmagasabb szintű) ÁFÁ-t. Egészséges, és biztonságosan megtermelt élelmiszerrel látjuk el a lakosságot. Növeljük a nagyobb hozzáadott értékű feldolgozott termékek arányát, hogy ne csak alapanyag termelő ország legyünk! Kiemelten támogatjuk a nagyobb munkaerő igényű állattenyésztő, és kertészeti ágazatokat, segítjük az ökogazdálkodást.” – ismertette a képviselőjelölt.

 

Arra is kitért, hogy szakítani fognak az „oszd meg és uralkodj” politikájával- agrárbékét teremtenek.

 

„A magyar agráriumban az egyéni, a családi gazdálkodóknak, a szövetkezeti- és a társas vállalkozásoknak egyformán megvan a saját helyük és fontos szerepük. A mi agrárpolitikánk a kis- és nagyobb gazdaságok egymást kiegészítő, hatékony működését támogatja. Kiskirályságok helyett az életképes birtokok, gazdaságok és a kölcsönös érdekeken alapuló szövetkezés hívei vagyunk. Ezért minden eszközzel segítjük az önszerveződéseket, szövetkezeteket, és az alulról építkező integrációkat. Fellépünk a termelői kiszolgáltatottság ellen.” – magyarázta a politikus.

 

Benedek Szilveszter a program ismertetését folytatva úgy fogalmazott: „Azé legyen a föld, aki megműveli!”

 

„Véget vetünk a spekulációs célú földvásárlásoknak. A mezőgazdaság alapja a föld. Ma földesúri és cseléd rendszer jellemzi falvainkat. Ezzel szemben a mi célunk az, hogy az oligarchák és spekulánsok gyarapodása helyett a földhasználókat hozzuk helyzetbe. Hosszútávú, kiszámítható földhasználati viszonyokat teremtünk. Biztosítjuk a bérlővédelmet, az állam minden eszközével fel fog lépni a spekuláció célú földvásárlásokkal szemben. Az ökogazdálkodás indítását földjuttatással is segítjük. Szociális és demográfiai földprogramot indítunk. A helyi közösségek valódi beleszólást kapnak földügyeikbe. Széleskörű civil kontroll mellett felülvizsgáljuk a lezajlott termőföld értékesítési programot.” – fejtette ki a DK politikusa.