dr. Molnár Csaba: Teljesíteni fogjuk a magyar emberek kívánságát - lesz euró Magyarországon!

2022.01.18.

dr. Molnár Csaba: Teljesíteni fogjuk a magyar emberek kívánságát - lesz euró Magyarországon!

 

A magyar emberek többsége támogatná, hogy a következő kormány tegye meg a szükséges előkészületeket az euró mihamarabbi bevezetésének érdekében. Miközben a térségben Bulgáriában és Horvátországban már akár jövőre bevezethetik az eurót, és Románia is megtette az első előkészületeket, addig a gyenge forint miatt Magyarországon az emberek megélhetése egyre nehezebb, az életszínvonal egyre távolabb kerül az európai átlagtól.

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, az euró bevezetése egész Magyarország érdekét szolgálná. A néhány héttel ezelőtt történelmi mélységekbe zuhanó forinttal Orbán Viktor kormánya magyar emberek százezreinek a boldogulását veszélyeztette. Kilátástalan helyzetbe sodródtak a devizahitelesek, egyre kevesebbet ér az életüket tisztességgel végigdolgozó nyugdíjasok pénze, a gyenge forint egyre több pályakezdő fiatalt üldöz Nyugat-Európába, távol a családjaiktól. A DK szerint ezért kell az új kormánynak minden feltételt megteremtenie, hogy a megfelelő időben készen állhassunk az euró bevezetésére. Nem történhet meg többet, hogy a magyar emberek járnak pórul a tisztességtelen jegybankelnök, a miniszterelnök csődöt mondó gazdaságpolitikája és az összeomló forint miatt.

dr. Molnár Csaba
A DK ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja