Varju László: Orbánék ezt is elintézték: decemberben sem volt könnyebb a magyaroknak – továbbra is 7,4%-os szinten az infláció

2022.01.14.

Varju László: Orbánék ezt is elintézték: decemberben sem volt könnyebb a magyaroknak – továbbra is 7,4%-os szinten az infláció

 

A novemberi tragikus eredményt megismételve, decemberben ismét 7,4-os szinten volt az infláció – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma megjelent adataiból. A mögöttünk hagyott hónapban a magyar emberek közel 10%-kal fizettek többet az élelmiszerekért, de közel 15%-kal emelkedtek a lakásfelújítási- és alapvető karbantartási költségek is. Összeségében ez azt jelenti, hogy az előző év egészét nézve, minden várakozást felülmúlva összességében 5,1%-kal nőttek a fogyasztói árak.

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, a történelmi mértékeket öltő infláció kártyavárként dönti össze az orbáni hazugságpolitika 5%-os nyugdíjemelését és a minimálbéremelést is. A tisztességes magyar emberek pedig alighogy felocsúdtak a megdöbbentő decemberi inflációs számokból, az előrejelzések alapján a következő hetekben még a tavalyinál is brutálisabb áremelkedésre kell készülniük. A DK szerint mára már teljesen egyértelmű: az áprilisi kormányváltás az egyetlen esély, hogy megfékezzük a történelmi inflációt és megmentsük magyar emberek százezreit, akiket Orbán felelőtlen gazdaságpolitikája az anyagi ellehetetlenülés szélére sodort.

Varju László 
A DK országgyűlési képviselője, alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke