dr. Molnár Csaba: Matolcsy ne Budapest feldarabolásával foglalkozzon, hanem azzal, ami valójában a dolga lenne!

2021.12.14.

dr. Molnár Csaba: Matolcsy ne Budapest feldarabolásával foglalkozzon, hanem azzal, ami valójában a dolga lenne!

 

Orbán kedvenc napilapjában, a Magyar Nemzetben Matolcsy György, az illiberális gazdaságpolitika hazai pápája hosszasan érvelt Budapest „feldarabolása mellett”.

A Demokratikus Koalíció megdöbbenve figyeli az eddig minden posztján megbukott Matolcsynak a magyar gyerekek fenekén megjelenő piros pöttyök és a számmisztika után az urbanisztika világában tett újabb dicstelen és áltudományos szellemi ámokfutását. Épp ezért felhívnánk a Nemzeti Bank elnökének a figyelmét, hogy jó lenne, ha végre azzal foglalkozna, ami a dolga: az Európa-szinten is rekordmagas infláció leszorításával, és a forint árfolyamának védelmével. Ugyanis az orbánizmus 12. évében nem az összeesküvés-elméletek és légből kapott blődségek publikálásával, hanem ezzel segítené a magyar családok mindennapjait.

dr. Molnár Csaba
a DK ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja