Szakács László sajtótájékoztatója Varga Mihály gazdasági bizottsági meghallgatásáról

2021.11.29.

Szakács László sajtótájékoztatója Varga Mihály gazdasági bizottsági meghallgatásáról

 

Azok után, hogy múlt héten a forint történelmi mélypontra süllyedt és volt, hogy egy euróért 372 forintot is kértek, a Parlament Gazdasági bizottsága hallgatta meg a katasztrofális gazdasági helyzet okairól Varga Mihály pénzügyminisztert. Szakácsa László országgyűlési képviselő az ülés után azt mondta, hogy semmi érdemi információt nem sikerült megtudni a minisztertől. Pedig a bizottság ellenzéki tagjai azt várták, hogy Varga Mihály megoldási javaslatokkal áll elő, hogyan lehetne a magyar embereket megmenteni a kormány összeomló gazdaságpolitikájának következményeitől. Vagy, hogy beismeri, történelmi hiba a koronavírus okozta gazdasági válság idején olyan ezer év alatt megtérülő állami beruházásokba önteni a magyar adófizetők pénzét, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal. Esetleg azt, hogy majd bocsánatot kér, amiért a válság idején is a fideszes oligarchák zsebeit tömte az állam, amíg a tisztességes magyar embereket cserbenhagyta. Szakács László szerint ehelyett mellébeszéléssel és totális alkalmatlansággal szembesültek.

A DK-s politikus szerint érthetetlen, hogy Varga Mihály, hogyan lehet még mindig pénzügyminiszter, ha szemmel láthatóan képtelen válaszokat adni a magyar emberek hétköznapjait döntően befolyásoló problémákra. Szakács László azt mondta, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott a múlt héten 372 forintos történelmi mélypontot elérő euróárfolyammal, a múlt hónapban 6,5%-os szintre emelkedő inflációval és a törlesztőrészletek drámai növekedésével. A politikus szerint már egy egyszerű bevásárlás is napi gondokat okoz, havonta több tízezer forinttal nőnek a törlesztőrészletek, és munkából élők fizetése értéktelenedik el a forint mélyrepülésével. Szakács László történelmi bűnnek nevezte a magyarok cserbenhagyását.