Barkóczi Balázs: Lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg koronavírusban hazánkban, mint az EU-ban

2021.11.26.

Barkóczi Balázs: Lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg koronavírusban hazánkban, mint az EU-ban

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője sajtótájékoztatón figyelmeztetett arra, hogy a magyar kormány láthatóan három járványhullám alatt sem tanult bele a vírus elleni védekezésbe. Magyarországon nincs ingyenes tesztelés, nincs kontaktkutatás, és nincs valódi járványvédelem, ennek köszönhetően pedig Magyarországon lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg koronavírusban, mint az EU-ban – fogalmazott a DK politikusa.

Az ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje szerint súlyos árat fizetünk azért, hogy felelős kormány helyett egy kormányzáshoz mit sem értő, dilettáns bűnszervezet irányítja az országot: ma már vészesen közeledünk a 34 ezer magyar halálos áldozathoz, ami világszinten is kiugró halálozási arány. Barkóczi Balázs kijelentette: ideje beismerni, hogy az Orbán-kormány járvány elleni védekezése elbukott.

„Ez a kormány életében először találkozott egy valós ellenséggel, amit nem ő talált ki, és egyből ki is derült, hogy tökéletesen alkalmatlan a kormányzásra. Talán nem kellett volna 10 év alatt kivéreztetni és tönkretenni az egészségügyet, nem kellett volna a tömeges ingyenes tesztelésen és a kontaktkutatáson spórolni, nem kellett volna pártpolitizálásra használni a vakcinakérdést, és nem kellett volna olyan szélhámosokra bízni az egészségünket, mint Kásler Miklós. Mindennek az árát az ország fizetni meg, lakosságarányosan négyszer annyi magyar hal meg koronavírusban, mint más európai” – emlékeztetett a DK szóvivője.

Barkóczi hozzátette: a magyar kormány mára elbukott abban az egyetlen dologban is, amibe utolsó szalmaszálként kapaszkodott: az oltási programba. „Magyarország mára a sor végén kullog átoltottságban Európában, ez a helyzet pedig már nem is nagyon változik, nagyon kevesen veszik fel az első oltásukat. Mára nem maradt egyetlen kormányzati intézkedés sem a védekezésben, amire rá lehetne fogni, hogy az Orbán-kormány sikeresen végrehajtotta. Lopni tudnak, kormányozni és a vírus ellen védekezni viszont nem” – szögezte le a DK képviselőjelöltje.