A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.
Gondolom, vagyunk jó néhányan, akik szerettük volna, ha a július 5-i görögországi referendumon az „igenek” győznek, de e győzelemben azért egy pillanatig sem hittünk. Szerettük volna, mert – ahogy valahol André Goodfriend az elmúlt napokban írta – Görögország a nagy transzatlanti család tagja, márpedig „egy család az egy család”. És egy olyan botránynak a lehetősége, amelyet a „nemek” válthatnak ki, nem használ az efféle bensőséges kötelékeknek.
Láttuk mindeközben a Sziriza masszív erőfeszítéseit, hogy nemzeti létkérdéssé tegye a nyugati mentési ajánlatok elutasítását, így aztán aligha lehettek illúzióink.
A Balkánon a nacionalizmus mindig is győzött,
ha azt a politikai haszonlesés a józan ésszel szemben állította alternatívaként.
A nemzetállam – most épp szélsőbalos köntösben – győzött a globális, páneurópai és transzatlanti törekvések fölött. Görögország ezzel egyedül maradt. Az a megpróbáltatás, ami népére vár, minden bizonnyal elrettenő példa lesz más nemzetek számára, hogy az eurozónában hasonló megoldással kísérletezzenek.
Ebből a szempontból tehát jobb is, hogy a „nemek” győztek. Görögországra ugyanis nagyon nehéz jövő vár, és várt volna akkor is, ha népe történetesen „igennel” szavaz. Ám az egyszerű görög ez utóbbi esetben elvárta volna, hogy Európa olyasmit is megtegyen érte, amit józanésszel nem várhat el senki. S minthogy nem kapta volna meg, úgy érezhette volna: tényleg hálátlan vele szemben a kontinens. Ez azonban most, az elutasítást követően már okafogyottá vált. A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.
Ugyanakkor az utak aligha fognak szétválni. Adott ugyan az eurozóna meghatározó államainak hajthatatlansága, másrészt nem hagyható figyelmen kívül az a geopolitikai realitás sem, amit viszont az Egyesült Államok nem mellőzhet. Nem véletlen, hogy a – nem csak a gazdaságban, de a külpolitikában is olyannyira – felelőtlen Sziriza dacára
Washingtonban megfordult a széljárás,
s az elmúlt két hétben igyekeztek nyomást gyakorolni Nyugat-Európára némi engedmény reményében. Egyedülállóan újszerű a transzatlanti kapcsolatok történetében, hogy Európa ennek milyen keményen ellenállt. Logikus lépés volt, elvégre, ha a Sziriza gazdaságilag térdre kényszerítheti a kontinenst, akkor ezt külpolitikailag is megteheti, s ezzel bátoríthat bárkit – akár a bal, akár a jobb oldalon –, hogy hasonló külön utas geopolitikai kalandokkal zsarolja szövetségeseit. E téren a magyar példa talán a legbeszédesebb. Ma már jól látni: egyenes út vezetett a reformokat ellehetetlenítő „szociális népszavazástól” a mai,
Európával dacoló Magyarországig.
Ha más-más okokból is, de sem Brüsszel/Berlin, sem pedig Washington nem láthat komoly partnert olyanokban, akik egyoldalú engedményeket követelnek, s ha ez nem megy, orosz segítségért nyújtják kezüket. Ha más nem, már ez eléggé kétségessé teszi, hogy a Sziriza ezt a válságot túlélje. A múlt vasárnapi népszavazásnál pirruszibb győzelemnek csak ritkán lehet az ember tanúja.
Mindennek dacára nem vitás, tovább kell folytatni a tárgyalásokat, de erősen kétlem, hogy ez a Szirizával, vagy legalábbis ezzel a kormánnyal komoly eredményekre vezetne. A következmények láttán néhány újbalos szív persze majd megszakad, a másik oldalon pedig a krokodilkönnyektől szem nem marad szárazon. A világ meg megy tovább.
A szerző a DK elnökségi tagja
forrás:
Magyar Narancs
A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.
Gondolom, vagyunk jó néhányan, akik szerettük volna, ha a július 5-i görögországi referendumon az „igenek” győznek, de e győzelemben azért egy pillanatig sem hittünk. Szerettük volna, mert – ahogy valahol André Goodfriend az elmúlt napokban írta – Görögország a nagy transzatlanti család tagja, márpedig „egy család az egy család”. És egy olyan botránynak a lehetősége, amelyet a „nemek” válthatnak ki, nem használ az efféle bensőséges kötelékeknek.
Láttuk mindeközben a Sziriza masszív erőfeszítéseit, hogy nemzeti létkérdéssé tegye a nyugati mentési ajánlatok elutasítását, így aztán aligha lehettek illúzióink.
A Balkánon a nacionalizmus mindig is győzött,
ha azt a politikai haszonlesés a józan ésszel szemben állította alternatívaként.
A nemzetállam – most épp szélsőbalos köntösben – győzött a globális, páneurópai és transzatlanti törekvések fölött. Görögország ezzel egyedül maradt. Az a megpróbáltatás, ami népére vár, minden bizonnyal elrettenő példa lesz más nemzetek számára, hogy az eurozónában hasonló megoldással kísérletezzenek.
Ebből a szempontból tehát jobb is, hogy a „nemek” győztek. Görögországra ugyanis nagyon nehéz jövő vár, és várt volna akkor is, ha népe történetesen „igennel” szavaz. Ám az egyszerű görög ez utóbbi esetben elvárta volna, hogy Európa olyasmit is megtegyen érte, amit józanésszel nem várhat el senki. S minthogy nem kapta volna meg, úgy érezhette volna: tényleg hálátlan vele szemben a kontinens. Ez azonban most, az elutasítást követően már okafogyottá vált. A „nemek” Görögországa nem érezheti úgy, hogy cserbenhagyták; hisz maga hagyta cserben a kontinenst.
Ugyanakkor az utak aligha fognak szétválni. Adott ugyan az eurozóna meghatározó államainak hajthatatlansága, másrészt nem hagyható figyelmen kívül az a geopolitikai realitás sem, amit viszont az Egyesült Államok nem mellőzhet. Nem véletlen, hogy a – nem csak a gazdaságban, de a külpolitikában is olyannyira – felelőtlen Sziriza dacára
Washingtonban megfordult a széljárás,
s az elmúlt két hétben igyekeztek nyomást gyakorolni Nyugat-Európára némi engedmény reményében. Egyedülállóan újszerű a transzatlanti kapcsolatok történetében, hogy Európa ennek milyen keményen ellenállt. Logikus lépés volt, elvégre, ha a Sziriza gazdaságilag térdre kényszerítheti a kontinenst, akkor ezt külpolitikailag is megteheti, s ezzel bátoríthat bárkit – akár a bal, akár a jobb oldalon –, hogy hasonló külön utas geopolitikai kalandokkal zsarolja szövetségeseit. E téren a magyar példa talán a legbeszédesebb. Ma már jól látni: egyenes út vezetett a reformokat ellehetetlenítő „szociális népszavazástól” a mai,
Európával dacoló Magyarországig.
Ha más-más okokból is, de sem Brüsszel/Berlin, sem pedig Washington nem láthat komoly partnert olyanokban, akik egyoldalú engedményeket követelnek, s ha ez nem megy, orosz segítségért nyújtják kezüket. Ha más nem, már ez eléggé kétségessé teszi, hogy a Sziriza ezt a válságot túlélje. A múlt vasárnapi népszavazásnál pirruszibb győzelemnek csak ritkán lehet az ember tanúja.
Mindennek dacára nem vitás, tovább kell folytatni a tárgyalásokat, de erősen kétlem, hogy ez a Szirizával, vagy legalábbis ezzel a kormánnyal komoly eredményekre vezetne. A következmények láttán néhány újbalos szív persze majd megszakad, a másik oldalon pedig a krokodilkönnyektől szem nem marad szárazon. A világ meg megy tovább.
A szerző a DK elnökségi tagja
forrás: Magyar Narancs