Dr. László Imre: a Magyar Orvosi Kamara újból ébresztőt fújt Orbánnak - megint összeomlóban az intenzív osztályok

2021.11.18.

Dr. László Imre: a Magyar Orvosi Kamara újból ébresztőt fújt Orbánnak - megint összeomlóban az intenzív osztályok

 

Miközben ma is 10 000 feletti az új koronavírus-fertőzöttek száma és már 600-nál is többen vannak lélegeztetőgépen, a Magyar Orvosi Kamara drámai képet festett az ellátórendszer helyzetéről. A MOK közleménye szerint a korábbi hullámokhoz képest alacsonyabb az intenzív osztályos ellátásban tapasztalattal rendelkező orvosok és ápolók száma. A folyamatosan növekvő esetszámok mellett egyre több olyan orvosnak és ápolónak kell a legsúlyosabb állapotban lévő betegekről gondoskodnia, akinek nincs meg ehhez a megfelelő tapasztalata és képesítése. Így kell most hősiesen helyt állniuk szemészeknek, urológusoknak, valamint más, az intenzív ellátásban tapasztalattal nem rendelkező orvosoknak és ápolóknak. Ismét bebizonyosodott, hogy hiába van elég eszköz, ha nincs elég ember a betegek mellett. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a legsúlyosabb állapotú koronavírusos betegek ellátása ismét az összeomlás szélére került.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy azonnal adjon tájékoztatást az intenzív osztályok helyzetéről! Nincs még egy ország Európában, ahol ne lehetne pontosan tudni, hogy hány szabad ágy áll rendelkezésre az intenzív osztályokon. A magyar kormány erről is hallgat miközben jól láthatóan semmit nem tanult a járvány korábbi hullámainak leckéiből, hogy embert csak szakember tud gyógyítani. Kásler miniszter legfrissebb rendelete szinte megoldhatatlan feladatot jelent az így is a fizikai és lelki teljesítőképességük határán dolgozóknak.

Nem csoda, hogy a korábbi hullámok után több intenzív osztályon dolgozó orvos és nővér hagyta el a pályát. A kormánynak kötelező lenne meghallania az Orvosi Kamara vészjelzéseit és elkerülni az ellátás újbóli összeomlását. A DK azonnali tájékoztatást és hatékony intézkedéseket vár az intenzív osztályokon uralkodó drámai helyzet rendezésére!

Dr. László Imre 
A DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató, Újbuda polgármestere