Dobrev Klára: Egyetlen nő munkája sem ér kevesebbet! - A DK izlandi példára törvényben írná elő, hogy ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér járjon a nőknek is

2021.10.14.

Egyetlen nő munkája sem ér kevesebbet! - A DK izlandi példára törvényben írná elő, hogy ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér járjon a nőknek is 

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíci miniszterelnök-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Márki-Zay Péter a tegnapi miniszterelnök-jelölti vitában szó szerint azt mondta: “egyáltalán nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni”. 

 

„Akikről ez a mondat szól, a magyar nők pontosan tudják, hogy ez nem így van. Ma egy nő sokkal nehezebben kap meg egy munkát, mert a munkáltatók attól félnek, hogy majd szülési szabadságra fognak menni. Még munkánk sincs, de már hátrányban vagyunk. Ha pedig munkát szerzünk, akkor ma Magyarországon évente akár egy havi fizetésel is kevesebb bért kapunk egy férfinál csak azért, mert nők vagyunk. Ugyanazért a munkáért, ugyanabban a beosztásban, csak mert nőnek születtünk. Számomra ez az egyik legigazságtalanabb dolog, amit ma a nőkkel tesznek.” – foglalta össze a miniszterelnök-jelölt. 

 

Dobrev Klára bejelentette, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként arra készül, hogy az új kormány törvényben írja majd elő, hogy egyetlen nőnek se lehessen kevesebbet fizetni ugyanazért a munkáért. 

 

„Végtelenül igazságtalan és cinikus, hogy egy átlagos munkahelyen ma ugyanazért a munkáért egy évben egy havi fizetéssel kevesebbet fogunk keresni, ha nőnek születtünk. Ma Magyarországon igenis hátrány nőnek lenni, ezen pedig csak egy progresszív baloldali politikával tudunk változtatni. De ehhez az először az kell, hogy legalább ezt beismerjük és ne söpörjük a szőnyeg alá. Lehet, hogy a politika eddig hallgatott erről, de mostantól nem fog!” – közölte a politikus. 

 

Arra is kitért, hogy maga a törvényjavaslat egyébként nem a DK találmánya, erre van nemzetközi példa, Izlandon 2019. január elseje óta van hatályban ez a törvény, amely vonatkozik minden, legalább 25 főt foglalkoztató vállalkozásra és állami szervre. 

 

„Aki ezt megszegi, aki azért fizet kevesebbet ugyanazért a munkáért egy dolgozójának, mert nő, az büntetést fizet. Nem igaz, hogy nem hátrány ma Magyarországon nőnek lenni, hiszen ma a nemek közötti egyenlőségben hazánk világszinten a legrosszabb harmadban van. Ez éppen ennek a keresztény-konzervatív jobboldali politikának az egyenes következménye. Ez a törvény nem fogja ezt teljes egészében megoldani, de kezdetnek megteszi, ez a nők megbecsülésének a minimuma.” – tette hozzá Dobrev Klára.