Dobrev Klára: Orbán Viktor stadionok után templomokat építene - A Dobrev Klára vezette új kormány vas és beton helyett az emberekre fog költeni

2021.09.27.

Dobrev Klára: Orbán Viktor stadionok után templomokat építene - A Dobrev Klára vezette új kormány vas és beton helyett az emberekre fog költeni 

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki előválasztáson, hétfői sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, Orbán Viktor előző nap azt mondta, hogy „mi magyarok ezer éve templomépítő nemzet vagyunk" és „minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben”. 

 

„A templom tehát az új stadion, a magyar miniszterelnök pedig láthatóan továbbra sem tudja, hogy mitől lesz sikeres egy ország és mitől lesz sikeres egy nemzet.” – magyarázta a politikus, hozzátéve: azon túl, hogy stadiont a sportkluboknak, templomot pedig az egyházaknak kellene építeniük és nem az adófizetőknek, van itt egy másik baj is, mégpedig hogy sikeres ország csak sikeres emberekből lesz.



Dobrev Klára kijelentette, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként pontosan tudja, hogy ha sikeressé akarják tenni a nemzetet, akkor a magyar embereket kell sikeressé tenniük. 

 

„Lehet itt vasba és betonba fektetni, de amikor a kő elporlad és a vas berozsdásodik, az ember ittmarad és nem kapott az Orbán-kormánytól semmit. A DK miniszterelnök-jelöltjeként azért akarom megduplázni a családi pótlékot, azért akarom bevezetni az eurót, azért akarom indexálni a nyugdíjakat és azért akarok új orvosokat és ápolókat munkába állítani az egészségügyben, mert nem a vas és nem a beton a fontos, hanem az ember; mi, magyarok.” – foglalta össze Dobrev Klára. 

 

A DK miniszterelnök-jelöltje pár példát is mondott arra, hogy hogyan értette félre az Orbán-rendszer a 21. századot és hogyan herdált el egy évtizedet.

 

„A stadionoktól nem lett futballunk. A lélegeztetőgépektől nem lett egészségügyünk, a gyárépületektől nem lett gazdasági növekedésünk és jólétünk, a templomoktól pedig nem lesznek erős közösségeink. Mert a valódi értéket nem ezek képviselik, hanem maga az ember, aki tanul, dolgozik vagy már végigdolgozta az életét ebben az országban. És ha az ember nem egészséges, nem kiegyensúlyozott, nem él jólétben és nem sikeres, akkor maga a magyar nemzet nem sikeres.” – hangsúlyozta a politikus.