Kálmán Olga: A DK kikéri a lélegeztetőgépek és tesztek tárolásával kapcsolatos szerződéseket

2021.09.22.

Kálmán Olga: A DK kikéri a lélegeztetőgépek és tesztek tárolásával kapcsolatos szerződéseket 

 

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson, sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a múlt heti sajtótájékoztatóján már felhívta a figyelmet arra, amit egyébként mindenki tud már az országban - mármint arra, hogy Orbánék rettenetesen szeretnek lopni és mutyizni. 

 

„Ez természetesen többször bebizonyosodott már az elmúlt pár évben, de amit a koronavírus-járvány kapcsán csináltak, az különösen gusztustalan. Beszéltem arról is, hogy bepereltem az Országos Kórházi Főigazgatóságot, mert nem sikerült róla beszámolniuk, hol is van majdnem másfélmillió koronavírus-teszt. Vagy emlékezzünk vissza a lélegeztetőgépekre, amikkel háromszor is sikerült meglopni a magyarokat: egyszer akkor, mikor túlárazva megvették ezeket, aztán amikor brutális összegekért Mészáros Lőrinc cégénél parkoltatták ezeket, majd, amikor „bőkezűen” és „önzetlenül” elajándékozták a gépeket. Természetesen valami magyarázat mindig van. Mi pedig már csak olyanok vagyunk, hogy erősen kételkedünk ezekben a magyarázatokban.” – jelentette ki a politikus. 

 

Kálmán Olga bejelentette, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjeként ezért közérdekű adatigényléssel kikéri a lélegeztetőgépek és koronavírus tesztek tárolásával kapcsolatos szerződéseket, hogy ellenőrizhesse, valóban ott vannak-e ezek, ahol a kormány állítja. 

 

„Orbánék ugyanis minden okot megadtak erre a bizalmatlanságra, mert több, mint tíz éve semmi mást nem csinálnak, csak lopnak, csalnak és hazudnak. Ezek a tények, ezen nincs mit szépíteni. A mi dolgunk pedig az, hogy ne hagyjuk őket ilyen nyugodtan ténykedni, érezzék csak, hogy nem lehet büntetlenül csalni és hülyének nézni egy egész országot, mert ez csúnyán meg fogja bosszulni magát. Ezért kérünk, ha kell perelünk ki minden kétes szerződést és adatot, ezért megyünk utána az utolsó PCR tesztnek is, és ezért fogjuk a 2022-es kormányváltás után a Dobrev Klára vezette új kormánnyal elszámoltatni Orbánt, az összes csatlóssal és haverral együtt.” – magyarázta a DK jelöltje. 

 

Kálmán Olga arra is kitért, az, hogy egyáltalán felmerül annak a lehetősége, hogy ezek a tesztek és lélegeztetőgépek mégsem ott vannak, ahol állítják, nem azt jelenti, hogy ők paranoiásak, hanem azt, hogy Orbánék annyit hazudtak már, hogy azt sem hisszük el, amit kérdeznek. 

 

„Természetesen már az is felháborító, ha a túlárazott, közpénzen beszerzett teszteket és lélegeztetőgépeket jó pénzen raktározzák a stróman gázszerelőnél, ahelyett, hogy a például a teszteket arra használnák, amire való. Igaz, azzal is tisztában vagyunk, hogy Orbánék világképe szerint egy PCR teszt vagy egy lélegeztetőgép teljesen másra való, mint szerintünk. Szerintük ugyanis egy világjárvány is végső soron a pénzcsinálás egyik módja, szerintünk pedig ennél kevés nagyobb aljasság van a világon.” – tette hozzá zárásként a politikus.