Vadai Ágnes: A DK írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándorhoz: Miért hazudtak a rendőröknek a pótszabadságról?

2021.08.23.

Vadai Ágnes: A DK írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándorhoz: Miért hazudtak a rendőröknek a pótszabadságról?

 

A miniszterelnök bejelentette, hogy a járvány következményeinek elhárításában résztvevő foglalkoztatottak - köztük a rendőrök is - 10 nap fizetett rendkívüli szabadságot kapnak. A 444.hu írta meg, hogy ennek a fele sem igaz, mert kiderült, hogy egyrészt csak az állomány fele érintett, másrészt ők sem tudják kivenni a pótszabadságukat a Rendőrségnél uralkodó létszámhiány miatt.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez. Tudni akarjuk, hogy miért ígértek olyat a rendőröknek, amit nem tudnak teljesíteni? Miért nem úgy határozták meg a pótszabadságra jogosultak körét, hogy azt minden rendőr megkaphassa? Mit fognak tenni most, hogy kiderült: egy olyan ígéretet foglaltak jogszabályba, amelyet nyilvánvalóan képtelenek teljesíteni?



Vadai Ágnes
A DK frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke