Dr. Vadai Ágnes: Elég volt a kormányzati hallgatásból Pegasus-ügyben! A házelnök szólítsa fel Kósa Lajost a Honvédelmi bizottság összehívására!

2021.08.13.

Dr. Vadai Ágnes: Elég volt a kormányzati hallgatásból Pegasus-ügyben! A házelnök szólítsa fel Kósa Lajost a Honvédelmi bizottság összehívására!

 

 

Hiába kezdeményeztük múlt héten a Honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását a lehallgatási ügy kapcsán, mint kiderült, a bizottság elnöke, a fideszes Kósa Lajos erre a füle botját sem mozdította. Ezzel a sunnyogással a magyar emberek által megválasztott képviselőket, és így a magyarokat, a szélesebb közvéleményt is megakadályozta abban, hogy érdemi tájékoztatást kapjanak a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai botrányáról.

Ezért a mai napon levélben fordulunk Kövér László házelnökhöz, hogy a Ház és a magyar parlamentarizmus maradék tekintélyének megóvása érdekében szólítsa fel Kósa Lajost a bizottság ülésének mielőbbi összehívására. Ha már újságírói megkeresésekre nem hajlandóak nyílt és egyenes választ adni, legalább legyen bennük annyi tartás, hogy minket, ellenzéki képviselőket nem akadályoznak a munkánk ellátásában!

 

Dr. Vadai Ágnes, DK

Dr. Harangozó Tamás, MSZP

Dr. Lukács László, Jobbik