Dr. Vadai Ágnes: Orbán vegyen példát a lengyel barátairól és ne mentegesse tovább a papi pedofíliát!

2021.06.20.

Dr. Vadai Ágnes: Orbán vegyen példát a lengyel barátairól és ne mentegesse tovább a papi pedofíliát!

 

A DK a héten nyújtotta be a valódi pedofiltörvényt, amely az egyházon belüli pedofil bűncselekmények felderítését tenné lehetővé. Az Orbán-kormány láthatóan tudomást sem vesz a javaslatról, folytatják azt a sumák, cinkos hallgatást, amelynek egyetlen nyertesei az egyházon belüli pedofil bűnelkövetők, elsőszámú vesztesei pedig azok a gyerekek, akik talán soha nem fogják feldolgozni az ellenük elkövetett szexuális bűncselekményeket. Pedig lenne példa a cselekvésre még olyan országban is, amelyet nehezen lehetne liberális vagy baloldali fellegvárnak nevezni. Lengyelország erősen katolikus ország, politikailag az egyetlen európai ország, amely közel áll az Orbán-rendszerhez, mégis képesek voltak arra, hogy közel 400 papról állapítsák meg legalább az alapos gyanút pedofil bűncselekményeket illetően.

A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktort, hogy vegyen példát a lengyel barátairól és ne mentegesse tovább a papi pedofíliát! Támogassák a DK törvényjavaslatát, amely többek között örökre eltiltaná a gyerekektől azokat, akik pedofil bűncselekményt követtek el, és amely egy átfogó, belső vizsgálat lefolytatására kötelezné a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, amelynek az eredményét nyilvánosságra kell hozniuk. A keresztény értékek fontosságát sehol sem abban mérik, hogy hány, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményt sikerül eltitkolni!



Dr. Vadai Ágnes
A DK alelnöke, frakcióvezető-helyettese