Varga Zoltán: A kormány fizesse ki az utazáshoz szükséges koronavírus-teszteket azoknak, akik keleti vakcinákkal való oltottságuk miatt nem utazhatnak szabadon külföldre

2021.05.27.

 Varga Zoltán: A kormány fizesse ki az utazáshoz szükséges koronavírus-teszteket azoknak, akik keleti vakcinákkal való oltottságuk miatt nem utazhatnak szabadon külföldre

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője és képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson csütörtökön, sajtótájékoztatón emlékeztetett: a koronavírus-járvány ideje alatt, a kormány nagyjából minden lépését a káosz, a kapkodás, az egymásnak ellentmondó információk jellemezték. 

 

„Hiába figyelmeztették őket szakértők, vagy akár mi a DK részéről, hogy bizonyos intézkedések problémásak lehetnek, nem hatott semmiféle jótanács, józan érvelés. Vonatkozik ez a koronavírus elleni oltásokra is. Mi, a DK részéről többször figyelmeztettünk, hogy az orosz és a kínai vakcinákkal problémás lesz külföldre utazni, hiszen Európa nagy részén kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadják el. Orbánék pedig szokás szerint mentek a saját fejük után, ezzel pedig hátrányos helyzetbe hozták azokat, akik keleti vakcinát adattak be maguknak.” – foglalta össze a politikus. Hangsúlyozta, most, hogy végre van védőoltás és a járvány is visszahúzódni látszik, újraindulhatna az élet, szabadon közlekedhetnének azok, akik például külföldön dolgoznak, de, aki keleti vakcinát kapott, most jó eséllyel pórul jár, hiába mutogatja a határon az Orbán-plasztikot, PCR tesztet fognak kérni tőle. 

 

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció követeli, hogy a kormány fizesse ki az utazáshoz szükséges koronavírus-teszteket azoknak, akik a keleti vakcinákkal való oltottságuk miatt nem utazhatnak szabadon külföldre. 

 

„Ideje lenne, hogy Orbánék végre vállalják a felelősséget azért, mert rengeteg emberrel elhitették, hogy simán tudnak majd utazni külföldre keleti vakcinákkal is. Ez súlyos felelőtlenség volt a részükről, hiába bélyegeznek bennünket oltásellenesnek, ha erre felhívjuk a figyelmet. Mi, európai magyarok ugyanis kifejezetten oltáspártiak vagyunk, viszont arra is figyelmeztettünk, hogy Európa országaiban az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat fogadják el.” – magyarázta a frakciószóvivő. 

 

Varga Zoltán arra is kitért, hogy korábban is felhívták a figyelmet, hogy több szomszédos országról is kiderült, nem fogadják el a keleti vakcinákat a határátlépésnél. 

 

„Márpedig nem csupán arról van szó, hogy így nyaralásra menet is simán visszafordíthatnak egy egész családot mondjuk a horvát határról, hanem arról is, hogy rengetegen járnak át dolgozni például Ausztriába. Így ők most kifejezetten hátrányos helyzetbe kerülnek, pusztán azért, mert hittek a kormánynak. Viszont, nyilván azt mondanom sem kell, aki elveszti a munkáját Orbánék miatt Ausztriában, azt nyilván nem fogja megvigasztalni Szijjártó Péter bejelentése arról, hogy Mongóliában és Grúziában például tárt karokkal várják a magyar védettségi igazolvánnyal érkezőket.” – fogalmazott a politikus. Zárásként kiemelte, azt sem várhatják el ezektől az emberektől, hogy saját zsebükből fizessék innentől kezdve a végtelenségig az újabb és újabb PCR teszteket, darabonként húszezer forintért.