Dobrev Klára és Szaniszló Sándor átadta a felújított Pestszentimrei Gyermekorvosi Szakrendelőt

2021.05.25.

Dobrev Klára és Szaniszló Sándor átadta a felújított Pestszentimrei Gyermekorvosi Szakrendelőt

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kedden közös sajtótájékoztatót tartott Szaniszló Sándorral, a XVIII. kerület DK-s polgármesterével annak alkalmából, hogy közösen átadták a kerületben lévő felújított gyermekrendelőt. 

 

A DK jelöltje elmondta, Szaniszló Sándor városvezetése a példa arra, hogy az egészségügyön is lehet fejleszteni, ha valaki akar és felelős politikusként az emberek érdekeit tartja szem előtt. 

 

„Egy jó városvezető még ezekben a nehéz időkben is ezzel foglalkozik, miközben tudjuk, hogy milliárdos kormányzati elvonásokkal kell dacolnia. Mert ma kétségkívül ez az ország egyik legsürgetőbb problémája, nem csak a járvány mutatta ezt meg, hanem az akár két éves várólisták is.” – foglalta össze a politikus. 

 

Dobrev Klára kiemelte, szívügye, hogy miniszterelnökként ne csak az egészségügy technikai és tárgyi oldalának fejlesztését támogassa, hanem az emberit is, mert csak az ember tud emberéletet menteni. 

 

„A legszebben felújított rendelőkbe és a legmodernebb kórházakba is orvosok és ápolók kellenek ahhoz, hogy megfelelően működjenek. Ez már természetesen állami hatáskör, és nem az önkormányzatok dolga, nem is lehet az. Én azt a célt tűztem ki magunk elé, hogy 10 év alatt legalább 3 ezer orvost, legalább 9 ezer ápolót és legalább 500 háziorvost állítsunk munkába. Nincs ennél fontosabb feladatunk, ha az emberek életét akarjuk jobbá tenni, hiszen aki az egészségügyön spórol, az az emberek egészségén és végső soron az emberek életén spórol. Láttuk, hogy ez hova vezetett, és mit tett 10 év egészségügy-ellenes politika, ezért nekünk az elsőszámú dolgunk lesz, hogy munkába állítsunk 3 ezer orvost, 9 ezer ápolót és 500 háziorvost.” – fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette, jó látni, hogy a felelős városvezetőknek köszönhetően lesz helyük, és kitűnő feltételek között kezdhetik majd meg a gyógyítást. 

 

„A DK miniszterelnök-jelöltjeként nagyon büszke vagyok, amikor azt látom, hogy a DK polgármesterei is hozzám hasonlóan gondolkodnak, és az emberek egészségét tartják a legfontosabbnak. Öröm lesz így együtt dolgozni. Köszönöm!” – zárta a sajtótájékoztatót Dobrev Klára.