Oláh Lajos: 247 forintos nyugdíjemelést jelentett be az Orbán-kormány - A DK nyugdíj-javaslatai

2021.05.19.

Oláh Lajos: 247 forintos nyugdíjemelést jelentett be az Orbán-kormány - A DK nyugdíj-javaslatai 

 

Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján ismertette, hogy tegnap éjjel megjelent a rendelet a kormány által beharangozott júniusi kiegészítő nyugdíjemelésről, a rendeletben lévő számok pedig elkeserítőek. 

 

„A nagy nyugdíjemelés, amit a Fidesz belengetett, átlagosan 848 forintot jelent, de olyan is van, aki mindössze 247 forinttal fog csak többet kapni. Nem elég, hogy 10 éve megszüntették a baloldali kormányok nyugdíjszámítási módszerét, a svájci indexálást, amivel 10 év alatt akár 1,2 millió forintot is kivehettek a nyugdíjasok zsebéből. Nem elég, hogy ezek után hagyták minden segítség nélkül az időseket a válság alatt, amikor 9 éves rekordon volt az infláció és minden élelmiszer ára az egekbe emelkedett. Ekkor kértünk mi egyszeri 50 ezer forintos segítséget a nyugdíjasoknak, de a Fidesz elutasította.” – foglalta össze Oláh Lajos, hozzátéve, ez mind nem volt elég, most még mindennek a tetejébe bejelentettek egy átlagosan 848 forintos nyugdíjemelést is.

 

Oláh Lajos közölte, a Demokratikus Koalíció szerint ez nem nyugdíjemelés, hanem egy ízléstelen fricska a kormánytól a nyugdíjasoknak. Hangsúlyozta, a DK szerint a 2022 utáni köztársasági kormánynak kárpótolnia kell majd a nyugdíjasokat az elmúlt 10 évért. 

 

„Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje arra készül, hogy minden nyugdíjas 100 ezer forint kárpótlást kapjon a svájci indexálás megszüntetése miatt, és 50 ezer forint kárpótlást a járvány és a válság alatti áremelkedés miatt. A DK szerint elég volt abból, hogy a Fidesz 10 éve cserbenhagyja azokat, akik végigdolgozták és végigadózták az életüket ebben az országban. Ezért az Orbán-rendszer bukása után újra be kell vezetni a svájci indexálást és 150 ezer forint kárpótlást kell fizetni minden nyugdíjasnak!” – jelentette ki a politikus. 

 

A DK-s képviselő arra is kitért, az Orbán-kormány nyugdíjasokkal szemben elkövetett első bűne az volt, hogy megszüntette a svájci indexálást, ami garantálja, hogy ha a bérek emelkednek, akkor a nyugdíjak is emelkednek. 

 

„Ez volt az első és talán a legnagyobb bűn, hiszen ezzel 10 év alatt nagyjából 1,2 millió forintot vettek el átlagosan minden nyugdíjastól. Ezt követte az inflációval való trükközés és a valódi infláció alatti nyugdíjemelések, majd jött a válság. Mi már tavaly tavasszal, a koronavírus-járvány megjelenése után azt követeltük, hogy a nyugdíjasok kapjanak egyszeri, 50 ezer forintos támogatást, hogy tudják tartani a lépést az árakkal.” – emlékeztetett Oláh, felhívva a figyelmet, hogy nem kapták meg ezt sem, most pedig átlagosan 848 forinttal szeretnék kiszúrni a szemüket.