Dr. László Imre: Ma van a mentősök napja – A Dobrev-kormány azonnal rendezni fogja a mentősök fizetését!

2021.05.10.

Dr. László Imre: Ma van a mentősök napja – A Dobrev-kormány azonnal rendezni fogja a mentősök fizetését!

 

Május 10-e a mentősök napja, de sajnos, a szakmában dolgozóknak és nekünk, európai magyaroknak sincs túl sok okunk ünnepelni a mai napon. Mégpedig azért nem, mert az elmúlt 11 évben a kormány ugyanúgy nem becsülte meg a mentősöket, ahogy a kórházi dolgozókat és a háziorvosokat sem. Sőt, most, a világjárvány idején is karbatett kézzel nézik végig, hogy a mentőorvosok, mentőápolók és mentőgépkocsi-vezetők sokszor napi 12 órákat dolgoznak végig drámai körülmények között, mindenfajta anyagi megbecsülés nélkül.

A Demokratikus Koalíció szerint a járvány világosan megmutatta, hogy sem a hazug propaganda, sem a raktárakban porosodó lélegeztetőgépek nem tudnak életet menteni – arra egyedül a szakemberek képesek. Az Orbán-kormány az elmúlt 10 évben egészségügyi szakemberek ezreit üldözte el az országból. A 2022-ben felálló új, demokratikus kormány Dobrev Klára vezetésével el fogja érni, hogy a következő 10 évben legalább 3 ezer szakorvos, legalább 9 ezer szakdolgozó, és legalább 500 új háziorvos álljon munkába, és azonnali hatállyal rendezni fogja a mentőápolók, mentőorvosok és mentőgépkocsi-vezetők fizetését.



Dr. László Imre
a DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató, a XI. kerület polgármestere