Manhalter Dániel: Milyen meglepő, hogy az SZFE kuratóriumában is a fideszes kegyenceket tartják ki közpénzből – A DK kikérte, hogy ki, mennyivel gyarapodik az átalakított Színművészetin

2021.05.06.

Manhalter Dániel: Milyen meglepő, hogy az SZFE kuratóriumában is a fideszes kegyenceket tartják ki közpénzből – A DK kikérte, hogy ki, mennyivel gyarapodik az átalakított Színművészetin

 

Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje az előválasztáson sajtótájékoztató keretében emlékeztetett: a tavalyi évben óriási vihart kavart, hogy a Fidesz úgynevezett „modellváltásba” kezdett az egyetemek élén.

 

„Így járt például a Színművészeti Egyetem, és azóta még jó néhány másik is. Az SZFE-s hallgatók akkor nyíltan kifejezték a tiltakozásukat és el is foglalták az intézmény Vas utcai épületét. Számtalan művész és közéleti személyiség is kiállt mellettük, de a kormány erőszakos bulldózere nem állt le. Azt természetesen ne gondolja senki, hogy az oktatás, vagy a művészet szenvedélyes szeretete mozgatja Orbánékat, amikor leuralják a felsőoktatási intézményeket.” – figyelmeztetett Manhalter. A politikus kifejtette: egyrészt a mindent elborító hatalomvágy dolgozik bennünk, másrészt pedig szimplán a kleptománia. Mert ahonnan pénzt lehet kiszivattyúzni, arra garantáltan rárepülnek a fideszes keselyűk, és felmarkolják, amennyit lehet. 

 

„Mi pedig ezzel tökéletesen tisztában vagyunk, viszont eszünk ágában sincs szó nélkül hagyni a lopást. Jómagam különösen szívügyemnek tekintem a kérdést, egyrészt én magam is az SZFE hallgatója voltam, másrészt pedig mivel egy VIII. kerületi intézményről van szó, képviselőjelöltként is kötelességem kiállni mellettük.” – tette hozzá a képviselőjelölt.  

 

Manhalter Dániel ismertette, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Oláh Lajos közérdekű adatigényléssel kikérte korábban, hogy az SZFE kuratóriumában ki, mennyi pénzt markol fel a közösből. 

 

„Hozzáteszem, ezt szokás szerint nem teljesítették a megadott határidőre, ezért pert is indítottunk, hogy megismerhessük ezeket az adatokat, de az SZFE még a bírósági döntés előtt kiadta végül a papírokat. És talán nem okozok azzal nagy meglepetést, ha elárulom, hogy ezzel is a fideszes kegyenceket tartják ki. Mielőtt felsorolnám, hogy ki mennyit vihet haza, el kell, hogy mondjam: mi, európai magyarok semmi esetre sem tartjuk helyénvalónak azt, hogy Orbánék már a felsőoktatási intézményeket is a saját házipénztáruknak tekintik.” – magyarázta a politikus. Kiemelte, ebből elég volt, és volt SZFE-s hallgatóként garantálja, hogy 2022-ben, a kormányváltás után megszabadítják az egyetemeket a pártmegbízottaktól. 

 

„De akkor most lássuk tételesen, hogy ki, mennyire jár jól, míg az SZFE kuratóriumában melegszik! Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök havi 1,3 millió forintot kap áldásos munkájáért. Világi Oszkár, a MOL-csoport igazgatósági tagja; Rátóti Zoltán, Jászai-díjas színész; Lajos Tamás László operatőr, érdemes művész; valamint Bacsa György, a Mol üzletfejlesztési igazgatója kuratóriumi tagokként fejenként havi 1,3 millió forintot kapnak. Ezeken felül Windisch László volt MNB alelnök felügyelőbizottsági elnökként havi 780 ezer forinttal; az Orbán Viktorral „fehérvári huszárokat dalolgató Nemcsák Károly; Szapáry György Béla közgazdász, volt MNB-alelnök, felügyelőbizottsági tagokként; valamint Martonyi Zoltán jogász vagyonellenőrként havi 650 ezer forinttal gyarapodik” – sorolta Manhalter, hozzátéve: ez feketén fehéren a lista azokról, akik nem szégyellik hazatalicskázni havonta a közpénzt egy kormány által megerőszakolt egyetemről.